Hirdetés

Még idén követhetők lesznek Androiddal is az Apple AirTagek



|

Az Apple több frissítést is tervez a közeljövőben az eszközhöz, közte a biztonsági rendszer fejlesztésével.

Hirdetés

Az Apple április végén mutatta be több új termékét, így az új iMac és iPad Pro modelleket, valamint a különleges nyomkövető eszközt, az AirTaget is. Az AirTag lényege, hogy egyes tárgyainkra kapcsolva a telefonos applikációval szinkronizálva folyamatosan követhető és ellenőrizhető legyen azok helyzete. A mozgásérzékelővel is ellátott szerkezet így roppant praktikus lehet abban az esetben, ha olyan eszközhöz csatoljuk, amit könnyedén elveszíthetünk.

Az AirTag biztonsági rendszeréről viszont a megjelenést követően nem sokkal kiderült, hogy feltörhető a tapasztalt hackerek számára a korongban lévő mikrokontroller módosításával. Az Apple reagált a hibára, és a szakértők már dolgoznak a javításokon.

Hirdetés

A CNET beszámolója alapján az Apple már elérhetővé tette az AirTag firmware frissítését, amelynek köszönhetően az eszköz 8-24 órán belül jelez a felhasználó számára, ha eltávolodott a tulajdonostól. Korábban az AirTag csak legalább három nap elteltével küldött ilyen hangjelzést.

Emellett kiderült, hogy az Apple már az Androidra szánt AirTags applikáció fejlesztésén is dolgozik, ez azonban nem kínál teljes körű funkcionalitást, csak arra szolgál, hogy megtaláljuk az akaratlanul hozzánk került AirTageket vagy egyéb Find My-kompatibilis eszközöket.

A vállalat továbbá arra is törekszik, hogy a felhasználók adatai biztonságban legyenek az AirTag használatával, így az Apple javítja az eszköz védelmi beállításait is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.