Hirdetés

Még könnyebb lesz a Google Fotókban albumokat megosztani



|

Mindez azért is fontos, mert a Google szerint 50 százalékkal többször osztunk meg fotókat a világjárvány kezdete óta.

Hirdetés

A Google Fotók a Google egyik legnépszerűbb és egyben legjobb, leghasznosabb szolgáltatása, a világjárvány kitörése óta pedig még többen használják. Ami azt illeti, Sanjukta Mathur vezető Google-mérnök szerint egyes régiókban 50 százalékkal emelkedett a megosztások mennyisége a járvány kezdete óta, ezért a Google úgy döntött, könnyebbé teszi az albumok megosztását. 

Hirdetés

Tavaly egy közvetlen megosztás funkcióval újított az óriás, amin belül privát beszélgetésben lehetett akár egyetlen fotót is megosztani. Most a megosztott albumok is hasonló útra lépnek, alapból egy konkrét személlyel vagy csoporttal, Google-fiókon keresztül lehet majd ezeket megosztani. 

A frissítés előtt is volt lehetőség egyébként hasonlóra, de immáron ez az alapértelmezett opció. Aki ilyen meghívót kap, az e-mailben és appon belüli értesítésben is figyelmeztetve lesz a megosztásra. A linkalapú megosztás bármikor be- és kikapcsolható, és megadható, hogy mások bővíthetik-e az albumot. Bárki törölhető is a csoportból, a fotóival együtt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.