Hirdetés

Még mindig az Apple vezet a nagyot növő okosóra-piacon



|

A második helyről lecsúszott a Huawei a 2021-es okosóra-eladásokban, amik komoly növekedést mutatnak 2020-hoz képest.

Hirdetés

Miután a 2021-es okostelefon-eladásokban az Apple állt az élre az utolsó negyedévben, egy másik fontos eszközkategóriában, az okosórák terén is sikerült megtartania a piacvezető helyet az amerikai gyártónak. Ugyan az Apple Watch piaci részesedése csökkent némileg a szektorban, valószínűleg az eladott darabszám, és a belőlük származó bevétel kapcsán sem csalódott az Apple.

Counterpoint Research becslései szerint ugyanis az összes eladott okosóra 30,1%-át tették ki az Apple termékei, ami némi csökkenést mutatott a 32,9 százalékhoz képest, amit a piackutató cég számításai szerint 2020-ban elértek.

Hirdetés

Ezt a valamivel kisebb hányadot viszont egy 24%-os éves növekedést mutató piacon tudták elérni, azaz így is több Apple Watch találhatott gazdára tavaly, mint 2020-ban. Ami pedig az eladott kiegészítőkből származó bevételeket illeti, még nagyobb lehet az öröm az iPhone gyártójánál, ugyanis a Counterpoint szerint az összes eladott okosóra értékének nagyjából a felét az Apple Watchok vételára tette ki. Az elemzők által készített grafikonon feltűnik továbbá, hogy az okosórák piacán a Samsung elhappolta a második helyet a Huawei elől, emellett némileg hátrébb csúszott a problémákkal küzdő Fitbit, míg egy kisebb piaci növekedést mutatott a Garmin és a Xiaomi.

A Counterpoint elemzői szerint egyébként nagy volt a kereslet 2021-ben a száz dollárnál olcsóbb okosórákra. Ebben közrejátszhatott egy másik állításuk is, ami szerint India szerepe megnőtt a piacon, a 2020-as 3 százalék helyett ugyanis tavaly minden tizedik okosórát ebben az országban adtak el. Ami pedig a jövőt illeti, a cég szerint az önállóan a mobilhálózatokra kapcsolódni képes, és így csatlakoztatott telefon nélkül is teljes mértékben működő modellek lehetnek egyre népszerűbbek.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.