Hirdetés

Még mindig elég gyászosan teljesít az Android Oreo



|

Megérkeztek az áprilisi statisztikák: az androidos eszközök kevesebb mint 5 százalékán fut a Google jelenlegi rendszere.

Hirdetés

A Google végre kiadta a legfrissebb statisztikákat arra vonatkozóan, hogy az egyes Android verziók milyen piaci részesedéssel rendelkeznek. Első ránézésre az Oreo egyáltalán nem áll jobban, mint tavaly ilyenkor a Nougat. 

Hirdetés

A legutóbbi, februári adatokhoz képest az Oreo nagyot lépett előre, hiszen akkor még alig volt 1 százalék fölött; most pedig az összes androidos eszköz 4,6 százalékán van rajta. Ez az arány azonban még mindig nagyon alacsony, főleg ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag bő 4 hónap múlva itt az Android P

Sajnos megszokottnak mondható, hogy az aktuális Android ennyi idő elteltével is (majd egy évvel a bemutatója után) meglehetősen gyengén teljesít, ami a piaci részesedését illeti. Így volt ez a Marshmallow és a Nougat idejében is, vagyis a felhasználók kénytelenek ehhez hozzászokni. 

Tavaly áprilisban az Android 7.0 4,5 százalékon állt, az Android 8.0-nak most 4,1 százaléka van. A különbséget egyesek azzal magyarázzák, hogy az LG, az HTC és a Honor még nem dobták piacra a legújabb zászlóshajóikat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.