Hirdetés

Még mindig nem áll túl jól az Android



|

A Nougat 15,8 százalékos részesedéssel bír a platformon belül, azonban az Oreo még a statisztikákra sem került fel - továbbra is a Marshmallow és a Lollipop az úr.

Hirdetés

Immáron elérhetőek a Google legfrissebb androidos statisztikái, amelyek alapján a platform továbbra sem áll valami fényesen, ami a naprakész okostelefonokat illeti. Az adatok egy egy hetes periódust vizsgáltak, a Google Play Áruház forgalma alapján. 

Hirdetés

Mindent figyelembe véve továbbra is egyre nő az Android Nougat piaci részesedése, azonban a tavalyi rendszer még mindig csak 15,8 százalékon áll a teljes robotos mezőnyben. 

A Gingerbread és az Ice Cream Sandwich 0,6 százalékos táborra szűkültek, a Jelly Bean 6,9, a KitKat 15,1 százalékon állnak. 

Sajnos az Oreo egyelőre olyan kevés készüléken van rajta, hogy még a statisztikába sem kerülhetett be (ennek a határa 0,1 százalékos részesedés lenne). 

A platformon belül még mindig a Marshmallow az úr, 32,2 százalékán van rajta az androidos készülékeknek világszerte. A Lollipop követi 28,8 százalékkal, és a Nougat csak a harmadik helyen áll (a 15,8 százalékból ráadásul csak 1,6 százalékot tesz ki az Android 7.1). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.