Hirdetés

Még mindig nem javították meg a Windows 10 Start menüjét



|

A jelentések szerint a Windows 10 Start menüje a legutóbbi frissítések ellenére sem működik minden felhasználónál.

Hirdetés

A Microsoft október 24-én adta ki a KB4522355-ös összegző frissítést a Windows 10-hez, amelynek elvileg sok hibát ki kellett javítania. A Hot Hardware jelentése szerint azonban a Start menü ennek ellenére még mindig nem működik mindenkinél. 

Hirdetés

Mostanában nagyon gyakran számoltunk be a Windows 10 frissítéseinek hibáiról. Ezzel nem a rendszert vagy a Microsoftot akarjuk kellemetlen helyzetbe hozni, és felhívjuk a figyelmet arra is, hogy ezek a hibák nem mindenkinél jelentkeznek, hanem egyes konfigurációk vagy hardverelemek mellett. Ennek ellenére fontos ezekre a hibákra kitérni, hiszen aki pont pórul járt, az elsőre biztosan nem tudja majd, hogy miért rendetlenkedik nála a Windows. 

A Windows 10 maga október eleje küzd Start menü-problémákkal. Ezt egy olyan javítás okozta egyeseknél, ami azt akarta orvosolni, hogy néhány embernél nem működött a nyomtatás. Azóta a Microsoft számos javítást tett közzé, mivel az érintetteknél a rendszer kritikus hibára hivatkozva nem nyitja meg a Start menüt. 

A Hot Hardware szerint a legutóbbi összegző frissítés ellenére még mindig sokan panaszkodnak, hogy a Windows alapelemei nem működnek megfelelően. Azt nem tudni, hogy konkrétan mennyien lehetnek érintettek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.