Hirdetés

Még nagyon messze lehet a Tesla Roadster megjelenése



|

Elon Musk a Twitteren zúzta szét a leendő vásárlók reményeit.

Hirdetés

Nemrég adtunk hírt róla, hogy a Tesla 2022-re csúsztatta a Cybertruck megjelenését, most pedig úgy tűnik, hogy egy másik régen várt modell is hasonló sorsra juthat.

A Tesla Roadster második generációját még 2017-ben harangozta be a vállalat, nem kevesebbet ígérve, mint hogy a négyüléses kupé lesz a valaha volt leggyorsabb sorozatgyártású autó. Az alapító Elon Musk korábban úgy nyilatkozott, hogy 2022-ben kezdődhet a járgány gyártása, ám legutóbb már nem fogalmazott ilyen optimistán.

Hirdetés

A milliárdost nemrég a Twitteren faggatták a Tesla Roadsterről, amire azt felelte, hogy 2021 komoly fennakadásokat hozott az ellátási láncban, ezért hiába lehetne akár 17 új termékük is, egyet sem tudnának leszállítani. Musk úgy gondolja, hogy ha 2022-ben nem adódnak "mega drámák", akkor az új Roadsternek 2023-ban kellene piacra kerülnie.

Egy darabig tehát még biztosan várniuk kell azoknak, akiknek Franz von Holzhausen formatervét látva kinyílt a zsebükben a pénztárca. A Roadster egyébként a márka szempontjából azért is jelentős autó, mert az előző generációja (2008-2012) volt a Tesla debütáló modellje. A Lotus Elise-re épült elektromos sportkocsiból kb. 2500 darabot adtak el, Elon Musk saját példányát pedig még az űrbe is kilőtték.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.