Hirdetés

Még több reklámot csempészhet a Windows 11-be a Microsoft



|

Nem sokan fognak örülni a Windows 11 tesztelés alatt álló újdonságának.

Hirdetés

A napokban számoltunk be róla, hogy a legfrissebb statisztikák alapján továbbra is csigatempóban terjed a felhasználók között a több mint egy éve elrajtolt Windows 11, aminek elsődleges oka valahol a kötelezővé tett TPM 2.0-s biztonsági chip és a processzorra vonatkozó szigorú követelmények környékén keresendő.

A Microsoftnál azonban a jelek szerint nem aggódják túl a dolgot, az operációs rendszer előnézeti verziójában ugyanis most egy nem túl népszerűnek ígérkező változtatással feszegetik a felhasználói tábor türelmének határait.

Hirdetés

Elsőként a Windows Latest számolt be róla, hogy a redmondiak bújtatott hirdetéseket csempésztek a Start menübe: az egyik a OneDrive felhőtárhely használatára, a másik pedig a Microsoft-fiókunk beállítására buzdít. Mivel ezek közül egyik sem kötelező szolgáltatás, nehéz nem reklámként értelmezni a beágyazott értesítéseket.

Az ügy kapcsán maga a vállalat is megszólalt, azzal indokolva a változtatást, hogy ezzel a kezdő felhasználókat igyekeznek segíteni. Nekik kétségtelenül hasznos lehet, hogy egy ilyen előkelő helyen (egész pontosan a session flyout almenüben, ahol például a rendszer lezárását és a kijelentkezést indíthatjuk) teszik a kezük alá a lehetőséget, a túlnyomó többség viszont zavarónak találhatja a gerillamarketinget, mivel azt még csak ki sem lehet kapcsolni.

Hogy a hirdetések végül a Windows 11 nyilvános kiadásába is eljutnak-e, az a teszt során kapott reakcióktól függ, így még nem garantált, hogy élesben is találkozunk velük.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.