Hirdetés

Megérkezett a Xiaomi új slágerkarkötője



|

Színes kijelzővel, NFC-vel és hangasszisztenssel debütált a Mi Band 4, amit a Smart Watch 2 és a Health Watch kísérnek.

Hirdetés

A Xiaomi menetrend szerint mutatta be az új Mi Band 4 okoskarkötőjét, ami a szériában az eddigi legnagyobb frissítést jelenti. Három verzió van belőle, a top modellek NFC-t is kaptak. 

Hirdetés

A 0,95 hüvelykes AMOLED kijelző ezúttal színes, 120 x 240-es felbontású, 2.5D-s karcálló üveg van rajta. 77 témát is kínál, illetve nyolc eltérő szíj van hozzá. A sporttevékenységek pontosabb követése érdekében fejlett gyorsulásmérőt kapott, az úszást is jobban felismeri a karkötő, ami vízálló 50 méterig. 

Van továbbá beépített mikrofon, illetve Xiao AI hangasszisztens, ami képes az IoT-s eszközök és egyéb okoskütyük vezérlésére is. Az NFC-nek hála mobilfizetésre is van lehetőség, illetve könnyebben párosítható az okostelefon. Megmaradt a pulzusmérő, van Bluetooth 5.0, az alvást továbbra is figyeli a karkötő, az üzemidő pedig 15 vagy 20 nap, attól függően, hogy van-e NFC az adott verzióban. 

A fekete, barna, kék, narancs és rózsaszín árnyalatokban lévő Mi Band 4 alapára 24 dollárnak felel meg, az NFC-s változat 33-ba kerül, a limitált kiadás pedig 50-be. A nemzetközi forgalmazás csak később indul. 

A Xiaomi emellett a Smart Watch 2-t és a Health Watch okosórát is bemutatta. A Smart Watch 2 kerek kialakítást kapott, kijelzője 1,39 hüvelyk átmérőjű OLED 454x454 képpont felbontással, Gorilla Glass 3 védelemmel. A Snapdragon Wear 2500 chipsetre épülő eszköz fél gigabájt RAM-ot és 4 GB tárhelyet kapott, és az Amazfit OS fut rajta, ami Android 4.4 és iOS 10 vagy ennél újabb mobilokkal kompatibilis. A Qualcomm chipsetre váltás miatt az óra már képes a 4G kommunikációra és a VoLTE-re, 4G módban a 420 mAh kapacitású akku 28 órás működési időt garantál. Mikrofon és hangszóró is került a burkolat alá, valamint GPS + GLONASS + BeiDou navigáció. Speciális EKG-s kiadás is elérhető, ez 60 percnyi adatot tud rögzíteni és az adatvédelem jegyében az eszközön tárolni. Egy Bosszúállók film alapján készült Avenger Edition is jön belőle előre telepített számlappal és egyedi szíjjal, ebből mindössze 5000 darab készült. Az óra alapára 145 dollárnak megfelelő összeg, az EKG-s változat 190 dollár, míg az Avengers kiadásért már 215 dollárnak megfelelő összeget kérnek Kínában.

A Health Watch lekerekített négyzet profilt kapott, színes kijelzője 1,28 hüvelykes, 176x176 képpont felbontású. A 200 mAh kapacitású akku 7 napos alapszintű működésre elég. Ebben a típusban EKG és szívritmusfigyelő szenzor is található, e kettő együtt már a szívritmuszavarra és kamrai fibrillációra is képes figyelmeztetni. Ezt a típust 100 dollárnak megfelelő összegért kezdik árulni Kínában még ebben a hónapban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.