Hirdetés

Mégis érkezhet a Samsung S23 FE



|

Egy év kihagyás után visszatér a Samsung Fan Edition.

Hirdetés

2020 októberében látott napvilágot a Samsung S20 FE 5G, ami több színnel, barátságosabb árcédulával és apróbb változtatásokkal tette még elérhetőbbé a S20-as családot. Aki nem vágyott a legdurvább specifikációra, de mégis új Samsung készüléket akart venni, ez volt a legjobb választás.

2022 januárjában megérkezett a S21 FE is, az érdeklődés azonban alábbhagyott, ennek, és az alkatrész problémáknak köszönhetően pedig a S22 FE, a tervezés után végül sosem került a boltok polcaira.

Hirdetés

Koreai források most arról számolnak be, hogy a Samsung, a korábbi hírekkel ellentétben nem mondott le a Fan Edition telefonokról, és hamarosan hivatalosan is megerősítést nyerhet, hogy az S23-as szériának tagja lesz az S23 FE is.

A beszámolók szerint a Samsung körülbelül 31 millió darabot gyárt majd az S23-as széria négy modelljéből. A piaci várakozásaik szerint az S23 Ultra megismétli majd az S22 Ultra 10 millió fölé érő eladásait, így a maradék 21 millió készülék a maradék három modell, köztük az S23 FE teszi ki.

A Samsung 13 millió S23 Ultrával, 6,5 millió S23 Plus-szal, 8,5 millió S23-al és végül 3 millió S23 FE-vel készül. Az összesen 31 millió készülék rendkívül konzervatívnak tűnik az Apple által várt 90-100 milliós iPhone 14 várakozásokhoz képest, nem szabad azonban elfelejteni, hogy az amerikai vállalat mindig hatalmas számokkal dolgozik a megjelenések előtt, míg a Koreaiak inkább megfontolt üzletpolitikát követnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.