Hirdetés

Meglepő módon kerülhetett kémprogram az emberek mobiljaira



|

A káros program érinthetett androidos és iOS-es készülékeket is.

Hirdetés

Friss jelentéssel jelentkezett a Google veszélyelemző csapata, a TAG, ugyanis Olaszországban és Kazahsztánban is felbukkant egy kémprogram, ami az internetszolgáltatókon keresztül fertőzhette meg az emberek okostelefonjait.

Az új program mögött állítólag az olasz RCS Labs áll, és egy elég trükkös megoldással igyekeztek átverni célpontjaikat.

Hirdetés

A TAG szerint az RCS Labs valahogy elérhette, hogy az áldozatok eszközein megszűnjön az adatszolgáltatás, majd ezt követően érkezett egy üzenet, amelyen keresztül egy, a szolgáltató hivatalos alkalmazására hasonlító appot lehetett letölteni, amivel állítólag orvosolható a probléma. Akkor sem esett nagyon kétségbe a brigád, ha nem sikerült lekapcsolni a netet, ugyanis ilyenkor adatszivárgásra hivatkozva arra kérték a célpontokat, hogy töltsenek le újból néhány népszerű appot. A háromból viszont csak kettő link mutatott a valódi szoftverre, a harmadik egy megpiszkált változatot rejtett.

Nyilván egy ilyen átverési kísérlet sok felhasználó számára teljesen átlátszó már, de a jelek szerint mégis akadtak szép számmal olyanok, akik bedőltek a dolognak és gyakorlatilag ajtót nyitottak a kémprogramoknak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.