Hirdetés

Megmenekülhet a Huawei, a Qualcomm is kiszolgálná



|

Sorra kapják meg a nagy cégek Amerikától az együttműködéshez szükséges licencet, a Qualcomm is jelentkezett ilyenért.

Hirdetés

Többek között a GizmoChina is felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hetekben sorra kapják meg a nagyobb vállalatok az amerikai kormány jóváhagyását arra a licencre vonatkozóan, amely birtokában már ki lehet szolgálni a Huawei-t.

Állítólag az amerikai vezetés hajlandó lazítani a korlátozásokon, és engedi talpra állni a Huawei mobilos ágazatát, kizárólag az 5G-s divíziót szabotálná továbbra is. 

Hirdetés

Nyílt titok egy ideje, hogy a Qualcomm is lobbizik az együttműködésért az amerikai kormánynak, a legutóbbi üzleti eredményekről szóló beszámolón azonban Steven Mollenkopf ügyvezető hivatalosan is megerősítette, hogy a Qualcomm licencet igényelt Amerikától, hogy chipeket szállíthasson a Huawei-nek. 

A Qualcomm ezt még nem kapta meg, de az Intel, az AMD, a Samsung Display és a Sony már igen. Több mint 300 cég igényelt már ilyen engedélyt, ennek harmadát adták eddig meg.

Arról persze csak találgatni lehet, hogy az Amerikában történő politikai változások milyen hatással lesznek a Huawei sorsára. Vajon tavasszal már Google-támogatással robban be a Huawei P50 Pro? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.