Hirdetés

Megmutatta magát a OnePlus 5T



|

Újabb renderelt kép árulkodik a vékony keretről a kijelző körül, és van egy portréfotó is, ami elvileg a OnePlus 5T-vel készült.

Hirdetés

A OnePlus 5T bemutatójára még várnunk kell, ugyanakkor annyira nagy izgalmakra nem kell számítani, igazából már mindent tudunk a készülékről, ami a tavalyi frissítéssel szemben most nem kínál majd újabb és erősebb SoC-t. 

Hirdetés

A OnePlus 5T létezését nem csak az iparági pletykák, hanem maga a OnePlus marketingstratégiája és az alapítók állandó bejegyzései is megerősítik. Most azonban Evan Blass leszállított egy minden eddiginél jobb renderelt képet az újdonságról. 

Ezek alapján valóban közel keret nélküli lesz a 18:9-es kijelző, bár annyira nem lesz tetszetős az előlap, mint mondjuk a Galaxy S8-nál. Nem látható infrakamera és más egyéb szenzor sem, tehát 3D-s arcfelismeréssel biztosan nem újít a OnePlus. 

Érdekesség, hogy az Android Authority korábbi szivárogtatásán ugyanez a háttér volt látható a kijelzőn, vagyis minden bizonnyal ez lesz az alapértelmezett gyári háttérkép. 

Sajnos a OnePlus 5T hátlapjáról még nem láttunk semmit, de az biztos, hogy az ujjlenyomat-olvasó oda költözik. A Vivo X20 pedig jó támpontot ad, hogy mire számíthatunk. 

Hardveresen a OnePlus 5T nem igazán változik, ellenben a kamerán finomítottak, és elvileg az első portréfotót is közzétette Carl Pei, ami már ezzel a modellel készült. A bemutatóra november 20-án számíthatunk. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.