Hirdetés

Megoldódott az Apple közel fél évszázados rejtélye, már tudjuk, ki firkálta össze az Apple-1 gépeket



|

Nem akárki írta rá saját kezűleg azt a bizonyos kódot az Apple-1 masinákra.

Hirdetés

Ma már az Apple az egyik legnagyobb névnek számít a piacon, ám amikor a vállalat közel 45 évvel ezelőtt piacra dobta legelső termékét, az Apple-1 nevű gépet, még érthető módon nem rendelkezett ekkora rajongótáborral. Nem is készült túl sok ilyen masina, viszont az a hír járja, hogy az első adag nagy része különleges jellemzővel bír. Egészen pontosan arról van szó, hogy valaki sorszámokat írt rájuk, és ez bizony egy olyan rejtély volt, amelynek megoldására nagyon sokat kellett várnunk.

Az Apple társalapítója és az Apple-1 tervezője, Steve Wozniak korábban már megerősítette, hogy nem az ő keze munkáját dicsérik ezek az írások, és állítólag Steve Jobs is tagadta, hogy köze lenne a dologhoz. Még a masinákat összerakó és tesztelő Daniel Kottke is tagadott, de volt, aki elég komolyan vette a nyomozást, és meg is lett az eredménye.

Hirdetés

Az 1976-ban debütált masinákat összegyűjtő adatbázis, az Apple-1 Registry kurátora, Achim Baqué ugyanis két ilyen gép társaságában elutazott az Egyesült Államokba, ahol egy általában sportkártyákkal foglalkozó, kézírásra szakosodott vállalat segítségét kérte. A csapat látszólag elég komoly munkát végzett, számos szempont alapján megvizsgálták az írást, és még képeket is begyűjtött más, szintén aláírt kütyükről.

Három hónapig tartott, de úgy tűnik, hogy Baqué és a segítségül hívott cég megoldotta a nagy rejtélyt: Steve Jobs volt az, aki ráírta a sorszámokat a gépekre. Azt nem tudni, hogy miért tette ezt, de érdemes meglesni az Apple-1 Registry beszámolóját, mert tényleg egy érdekes sztoriról van szó.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.