Hirdetés

Megrendezik a CES 2021-et Las Vegasban



|

Kicsit más lesz a jövő év januári CES, mint szokott: nem csak digitálisan, személyesen is részt lehet majd venni rajta.

Hirdetés

A koronavírusjárvány miatt rengeteg nagy rendezvényt töröltek vagy halasztottak, amiket pedig meg tartottak, azokat csak virtuálisan, a neten keresztül streamelve. Bár csak most kapott újra figyelmet, a CTA igazából már egy hónapja jelezte, hogy menetrend szerint kívánja megrendezni a nagy eseményt, de azért némi változtatással. 

Hirdetés

Ennek megfelelően a show alatt sokszor fertőtlenítik majd a területeket, nagyobb és szabadabb terek állnak rendelkezésre, a konferenciákon nagyobb lesz a távolság a székek között. A vásárlást készpénzmentesen bonyolítják, a beléptetőpontokon ellenőrzik a testhőmérsékleteket, illetve orvosi segítség is lesz a helyszínen. 

Sok tartalmat streamelnek majd élőben, lesznek digitális és virtuális lehetőségek a termékek, technológiák bemutatására. Addig is a szeptemberi IFA megmutatja majd, mennyire működik egy ilyen visszafogott tech show: Berlinben a nyilvánosság számára lezárják az IFA-t, és az eseményekre napi maximum 1000 látogatót hívnak meg, egy hét helyett csupán három napon át. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.