Hirdetés

Mégsem kaphat S Tollat a Samsung Galaxy Fold 2



|

Sokak szerint előnyére is válhat a következő összehajtható Samsung okostelefonnak, ha mégsem kap S Tollat.

Hirdetés

Folyamatosan a szivárgások a Samsung harmadik összehajtható okostelefonjáról. A Galaxy Fold 2 elméletileg augusztusban, a Galaxy Note 20 széria mellett debütál majd, és sok változást hoz majd az elődmodellhez mérten. Nagyobb kijelzőt, kisebb kamerakivágást, nagyobb második kijelzőt - például. Sokáig emlegették, hogy a kategória legpraktikusabb digitális tolla, az S Toll is elérhető lesz hozzá, azonban úgy fest, hogy mégsem ez a helyzet. 

Hirdetés

Több szakértő szerint túl szép is lett volna, ha egy táblagéppé széthajtható mobilt kapunk S Tollal: az ezt lehetővé tevő kijelzőtechnológia ma még egyszerűen nem létezik. A probléma ugyanis az összehajtható kijelző strapabíróságával van, nehéz egyensúlyt találni a hajtogatáshoz szükséges vékonyság és a karcállósághoz szükséges erősség között. 

Az S Toll használata a jelenleg bevetett képernyőket rövid idő alatt összekarcolná, még az ultravékony védőüveg sem eléggé erős a stylus használatához. 2000 dollárt pedig nem érne, ha az eddiginél is könnyebben sérülne. A nagy kérdése most mindenkinek az, hogy mennyivel tudja lefaragni a készülék árát a Samsung, és, hogy lesz-e arra kereslet ezekben a gazdaságilag nehéz időkben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.