Hirdetés

Megtörtént: a Huawei lenyomta az Apple-t



|

A Huawei a statisztikák alapján a világ második legnagyobb okostelefon-gyártójává lépett elő.

Hirdetés

A Samsung és az Apple régóta az okostelefonos ágazat uralkodói, és nem feltétlen csak az újítások miatt, hanem az eladott készülékek mennyisége miatt is. A jelek szerint azonban a Huawei stratégiája remekül működik, ugyanis a gyártó egyre közelebb kerül a piac csúcsához. 

Hirdetés

A Counterpoint Research legfrissebb jelentése szerint a Huawei immáron a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója a világon, ugyanis az erős júniusi és júliusi eladásainak köszönhetően megelőzte az Apple-t. 

Ez óriási mérföldkő a Huawei számára, amely a legnagyobb kínai vállalat a szektorban, és világszerte ismert. A sikert a folyamatos, kutatás-fejlesztésre és gyártásra irányzott befektetéseknek, illetve az agresszív marketingnek és terjeszkedésnek tulajdonítja az elemzőcég igazgatója, Peter Richardson. 

A szakértők szerint a Huawei nincs könnyű helyzetben, ugyanis az észak-amerikai, az indiai és a dél-ázsiai piacon kevésbé nagy erőkkel van jelen, illetve az iPhone X, az iPhone 8 és az iPhone 8 Plus érkezése miatt a közeljövőben kemény csata várható a szektor második helyéért. 

A statisztikák szerint mindenesetre a világ legnépszerűbb készülékei az Apple iPhone 7 és az iPhone 7 Plus voltak júliusban. A Samsung Galaxy S8 csak az ötödik helyre futott be, ugyanis az Oppo rengeteg R11-es és A57-es modellt adott el (vélhetően Kínában). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.