Hirdetés

Megválhat a fogyasztói üzletágától a Sennheiser



|

A szoros piaci verseny miatt a cég a jövőben inkább a profikra és az üzleti szektorra koncentrálna.

Hirdetés

Utoljára tavaly nyáron adtunk hírt a Sennheiserről, amikor önálló cégbe szervezték ki a gamer headseteket gyártó Sennheiser Communications A/S tevékenységét. A napokban viszont egy ennél jóval jelentősebb fordulatot készített elő a vállalat, amikor bejelentette, hogy befektetőket keres a fejhallgatókról és soundbarokról ismert fogyasztói üzletágához.

A sajtóközleményben világgá kürtölt átalakítást a gyártó azzal indokolja, hogy egy külső partner bevonásával szeretné láthatóbbá tenni termékeit a kemény versenyt diktáló fogyasztói piacon, míg saját erőforrásait a profi eszközökre (pl. a Neumann mikrofonokra) és az üzleti kommunikációra összpontosítaná.

Hirdetés

A közlemény szövegéből úgy tűnik, hogy a cég akár a fogyasztói divízió teljes eladására is hajlandó lenne, amit megerősít, hogy nemrég a vállalat élén álló Sennheiser-fivérek is utaltak erre egy interjúban. A Handelsblattal folytatott beszélgetésben Andreas és Daniel Sennheiser úgy nyilatkoztak, hogy az átszervezés kapcsán "minden lehetőség nyitva áll".

Az interjúban az átszervezés okait sem rejtették véka alá, az egyik problémaként a ténylegesen vezeték nélküli megoldásokba való kései beszállásukat és az ebből következő lemaradást jelölve meg.  A gyenge eladások miatt a vállalat tavaly világszerte 650 dolgozójától vált meg, jelenleg 2800 alkalmazottat foglalkoztat.

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.