Hirdetés

Megvan, hogy mikor jön a Huawei Mate 30 Pro



|

Kiderült, hogy mikor és hol debütálnak a Huawei új csúcsmobiljai, de továbbra is kérdés, hogy lesz-e rajtuk Google Play Áruház (és Google-appok).

Hirdetés

A Reuters és a BBC egyaránt olyan jelentéseket tettek közzé nemrég, amelyek alapján a Google hivatalosan is megerősítette, hogy a Huawei Mate 30 és Mate 30 Pro csúcsmobiljai bár használhatják az Android rendszert, a Google támogatását már nem kapják meg az óriás alkalmazásaihoz és a Play Áruházhoz. Ha így lesz, az félbetörheti a csúcsmodellek pályafutását rögtön az elején, de egyelőre reméljük, hogy a kereskedelmi háború nem lehetetleníti el a Huawei-t (és azokat a fogyasztókat, akik a márka termékeit választanák). 

Hirdetés

A sok szivárgás után a Huawei hivatalosan is elárulta a Twitteren, hogy a Mate 30 széria szeptember 19-én, Münchenben mutatkozik majd be. 

A marketinganyag valamilyen kört mutogat, vagyis jó eséllyel a hátlapi kamerarendszer kör alakú szigetére utal, amit az utóbbi hetek szivárgásaiban annyiszor láthattunk már.

Nem túl meglepő módon ezúttal is a Leica segítette a Huawei-t a fejlesztésekben, és most is ígérnek valamilyen forradalmi dolgot a kamerákkal kapcsolatban. Korábban 40 megapixeles ultraszéles szenzort emlegettek, Ice Universe szerint azonban most a videós felvételekkel kapcsolatban is jöhet valami nagy újdonság. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.