Hirdetés

Megvan, mikor dobhatja piacra az Apple az összehajtható iPhone-t?



|

Ha hihetünk egy piackutató cégnek, akkor idén még nem, de bizony még jövőre sem érkezik meg a különleges iPhone.

Hirdetés

Több jól ismert gyártó, köztük a Samsung, a Huawei és még a Motorola is előállt már olyan érintőképernyős telefonnal, aminek egyik fő funkciója az, hogy pofonegyszerűen összehajthatjuk. Habár értelemszerűen megvannak ennek a tulajdonságnak is a pozitív hozadékai, egyelőre még nem örvendenek túl nagy népszerűségnek az ilyen mobilok, de lehet, hogy az Apple hozzájárulhat majd egy új trend kialakulásához.

A piackutatással foglalkozó Omdia szerint ugyanis az almás vállalat összehajtható telefonja valamikor 2023-ban jelenhet majd meg, és elképzelhető, hogy támogatni fogja az érintőceruzákat is, a kijelzőjének mérete pedig 7,3 és 7,6 hüvelyk közötti lesz.

Hirdetés

Korábbi pletykák alapján elvileg az Apple egy olyan, kagylóhéjhoz hasonlíto dizájn mellett tette le a voksát, mint amilyet a Samsung Galaxy Z Flip is kapott, és arról is volt szó már, hogy olcsóbb lesz, mint a versenytársak kütyüjei.

Jó esély van rá, hogy 2023-ra már olcsóbb lesz előállítani egy összehajtható mobilt, aminek köszönhetően talán még jobban elterjedhetnek ezek az eszközök a gyártók és a vásárlók körében is. Emiatt pedig könnyen lehet, hogy az Apple is beszáll majd ebbe a buliba, de azért a fenti információkat egyelőre csak pletykaként érdemes kezelni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.