Hirdetés

Megvolt a világ első streamelt, távoli bírósági tárgyalása



|

Texasban, a Zoom segítségével tartották meg az első távoli bírósági tárgyalást.

Hirdetés

A világjárvány idején amit csak lehetett, igyekeztek megoldani távolról, és most úgy néz ki, hogy a bírósági tárgyalások egy részét is ilyen formában próbálják majd lebonyolítani. Texasban egy ügyet hétfőn indítottak el, és már a bírót is a Zoomon keresztül választották ki. 24 bíró jelentkezett be a szolgáltatáson keresztül, és a procedúrát pedig élőben streamelték a YouTube-ra. 

Hirdetés

A résztvevő ügyvédek és bírák - akik egyébként technikai segítséget is kaptak - hangsúlyozták, hogy attól függetlenül, hogy otthon voltak, ez még klasszikus értelemben vett bírói munkának számított, és igyekeztek az alkalomhoz illő környezetet kialakítani maguk körül. Az egyikük például egy tárgyalóterem képét használta háttérként.

A mostani biztosítási ügy egy hétig húzódhat, az ítélet mégsem lesz kötelező erejű, csak arról ad képet, mi történne egy igazi tárgyaláson. A bírák szerint pont ezért jó megoldás ehhez a Zoom, hiszen így kipróbálhatják a távoli ítélkezést. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.