Hirdetés

Mennyire lesz majd kapós az új iPhone SE?



|

Hiába a retró dizájn, az 5G-s budget mobilt elemzők szerint viszik majd, mint a cukrot.

Hirdetés

Sokan reménykedtek benne, hogy az Apple az idén végre elszakad a 2014-es iPhone 6-nál bevezetett formától, és az új iPhone SE már az elődjénél modernebb köntösben támadhat. Ahogy azonban azt a szivárgások is jelezték, a cupertinóiak végül csak a processzort frissítették, a kést megforgatva pedig az áron is emeltek 30 dollárt, így a 2022-es SE-ért már 195 ezer forintot kell fizetnünk.

Egy friss jelentés szerint azonban az 5G-s A15 Bionic chip elegendő lesz ahhoz, hogy a közönség továbbra is falja az Apple budget modelljét.

Hirdetés

Az előrejelzés forrása két tajvani elemző, Sean Lin és Luke Lin, akik a DigiTimes hasábjain osztották meg az értesüléseiket. Szerintük az új SE-ből az év végéig 30 millió példány találhat gazdára, ami megegyezik 2020-ba piacra dobott elődmodell első évének teljesítményével. Magyarán Linék nem számítanak rá, hogy az új SE kevésbé lesz vonzó, mint a közvetlen felmenője.

Az iPhone SE árusítása mától veszi kezdetét, a jelentés pedig azt írja, hogy az Apple ugyan 5 millió darabhoz elegendő alkatrésszel készült az értékesítés első negyedévére, ám ebben az időszakban még nem fog annyi fogyni a legolcsóbb iPhone-ból. A második negyedévre viszont már 11 millió eladott SE-vel számol a két Lin, majd utána ismét mérséklődni fog a készülék iránti kereslet. Az elemzők összességében úgy vélik, hogy az iPhone SE jelentősen megdobja az 5G-s modellek Kínán kívüli értékesítését, mivel sokakat elcsábít majd az árával és a tradicionális formájával.

Hogy igazuk lesz-e, azt majd az idő dönti el, de nem árt megjegyezni, hogy a DigiTimes által közzétett jóslatok általában kevésbé szoktak pontosnak bizonyulni, mint az olyan, megbízhatóként számon tartott elemzők előrejelzései, mint például Ming-Chi Kuo és Mark Gurman.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.