Hirdetés

Merész állítás: az egyik cégvezető szerint hamarosan jobb chippel állnak elő, mint az Apple M1



|

És ebben nem más, mint az Apple egykori mérnökei segítik őket.

Hirdetés

Az Apple tavaly ősszel bemutatott ARM-alapú chipje, az M1 valósággal letarolta a piacot abból a szempontból, hogy egyfajta univerzális mértékegységgé vált: az Intel csúcsprocesszorait is megközelítő teljesítménye és kivételes energiatakarékossága miatt mintha mindenki ez almás chipet akarná lenyomni.

Nem kivétel ez alól az egyik fő rivális, a Qualcomm sem, a cég vezetője pedig most nem kevesebbet állít, mint hogy már jövőre előállhatnak egy saját laptopos chippel, ami lepipálja az Apple megoldását. A bevételei nagy részét mobilos chipekből szerző San Diegó-i gyártó ezzel megelőzné az Intelt és az AMD-t is. Az esélyeiket pedig nagyban javítja, hogy olyan mérnökök segítik őket, akik a cupertinói cég kötelékében évekig dolgoztak az almás erőforrások fejlesztésén .

Hirdetés

Cristiano Amon mindezt a Reuters riportjában árulta el a januári kinevezése óta adott első interjújában. Amon korábban a Qualcomm chipekért felelős részlegét vezette, ahol személyesen felügyelte a NUVIA nevű startup 1,4 milliárd dolláros felvásárlását, amit az egykori Apple-mérnök Gerard Williams alapított, magával csábítva több alkalmazottat is.

Az Apple később szerződésszegésért be is perelte az A7-től Az 12X chipek fejlesztéséig vezető szerepet betöltő Williamst, a folyamatban lévő ügy azonban a jelek szerint nem akadályozza a mérnököt a Qualcommnak végzett munkájában. Amon tervei szerint 2022-ben dobhatják piacra az első NUVIA-chipekkel szerelt laptopokat, ugyanakkor a licencelést sem zárják ki, ha a technológiát birtokló ARM jobb chippel áll elő.

"Vezető helyet kell szereznünk az akkumulátoros eszközök teljesítményében. Ha az ARM, akikkel évek óta kapcsolatban állunk, végül jobb CPU-t fejleszt, mint amit magunknak tudunk építeni, még mindig ott a lehetőségünk a licencelésre."

A vezető azt is elmondta, hogy az iPhone modemek fő beszállítójaként sem tartanak attól, hogy az Apple elfordul tőlük, mivel az amerikai partnerektől eltiltott Huawei visszaesésével a kínai piacon is akkora növekedési potenciált lát, ami ellensúlyozhatja a cupertinóiak esetlegesen kieső rendeléseit.

Az Apple és a Qualcomm viszonya évek óta viharos, miután 2017-ben szabadalmi harcba keveredtek, amit csak 2019-ben sikerült megállapodással zárniuk. A cupertinóiak viszont a pletykák szerint azóta is dolgoznak a Qualcomm kommunikációs chipjeinek kiváltásán, méghozzá saját technológiával.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.