Hirdetés

Mesterséges intelligencia teheti jobbá a szinkronizált filmeket a jövőben



|

Nagyon ígéretesnek tűnő megoldással állt elő egy brit vállalat, aminek társalapítója nem mellesleg egy filmrendező.

Hirdetés

Nagyon régóta szinkronizálnak már különböző filmeket, sorozatokat világszerte, ami alapvetően egy remek dolog, hiszen így még szélesebb közönség élvezheti az adott alkotást. Ám sajnos sok esetben közel sem tökéletes a végeredmény, hiszen hiába végeznek mesteri munkát a fordítók és a szinkronszínészek, a nyelvek közötti különbség miatt gyakran nagyon nehezen lehet átadni az eredeti szöveg jelentését, és az is elég nagy kihívás olykor, hogy összehozzák a színész szájmozgását a szinkronszínész beszédével.

Hirdetés

Ezért is lehet nagyon jó ötlet a brit Flawless deepfake megoldása, ami a mesterséges intelligencia segítségével varázsolja természetesebbé a szinkronizált tartalmakat. A cég társalapítójaként tevékenykedő filmrendező, Scott Mann szerint a szinkron simán tönkretehet egy amúgy gondosan felépített jelenetet, így hát kutakodni kezdett a deepfake témában, és rátalált egy egészen érdekes dologra.

A német Max Planck Institute of Informatics egyik professzora, Christian Theobalt által vezetett projekt jóval szofisztikáltabb, mint egy hagyományos deepfake, mivel az képes egy olyan 3D-s modellt alkotni, amely ötvözi a képernyőn látható színész mozdulatait a szinkronszínész szájának mozgásával. A Flawless is ebből merített ihletet, és Mann szerint már meg is kezdődtek a tárgyalások különböző stúdiókkal, hogy külföldi verziókat készíthessenek számos filmhez.

A cég közzé is tett egy anyagot, amelyen megnézhetjük, hogyan működne a gyakorlatban a technológia:

Mann egyébként a jelek szerint nagyon bízik a projektben, mivel elmondása szerint később az embereknek fel sem fog tűnni, hogy eredetileg például franciául forgattak le egy adott alkotást. A brit csapat már arra is keresi a megoldást, hogyan lehetne megúszni a költséges újraforgatásokat, és máshogy elérni, hogy a színész új szövegeket mondhasson el.

Az ötlet tehát nagyon érdekes, de egyúttal problémás is lehet, hiszen valószínűleg nem minden színész örül annak, hogy digitálisan módosított arccal jelenik meg a mozivásznon. Így tehát az adott személy beleegyezését mindenképp ajánlott lehet a manőver előtt megszerezni, de jó eséllyel még nem mostanában fog elterjedni ez a deepfake-es megoldás.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.