Hirdetés

Mesterséges intelligencia tenne rendet a New York-i metrón, miután agyonlőttek egy embert



|

AI-fegyverszkennerek tehetik biztonságosabbá az utazást, a technológia körül azonban sok az aggasztó kérdés.

Hirdetés

A statisztikák alapján ugyan a New York-i metró már messze nem olyan életveszélyes, mint például a nyolcvanas években volt, de még így is rendszeresen előfordulnak ott kisebb-nagyobb bűncselekmények, március közepén pedig egy haláleset is történt, amikor egy agresszívan viselkedő férfit lőttek le a saját fegyverével.

A nagy felháborodást okozó összetűzés nyomán a város polgármestere, Eric Adams bejelentette, hogy a jövőben fegyverérzékelő kapukkal próbálják megelőzni a hasonló eseményeket.

Hirdetés

A kapuk tesztüzemmódja 90 nap múlva kezdődik, és az Evolv Technology fogja szállítani őket. A lenti képen látható detektorok különféle érzékelőket, egy alacsony frekvenciás elektromágneses mezőt és mesterséges intelligenciát is bevetnek a veszélyes tárgyak azonosítására, amely kapcsán a massachusettsi gyártó azt állítja, hogy a szkennererek gyakorlatilag bármilyen fegyvertípust képesek felismerni.

Csakhogy a The Verge beszámolója alapján ez korántsem tűnik garantáltnak, mivel téves riasztásokat követően a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság tavaly vizsgálatot indított, arra keresve a válasz, hogy a cég AI-rendszere valóban a marketingnek megfelelő módon üzemel-e. Emellett pedig az Evolv saját befektetői is csoportos keresetet nyújtottak be a vállalat ellen, amely szerintük megtévesztette a közvéleményt, az ügyfeleket és a támogatóit a kapuk hatékonyságára vonatkozó állításaival.

Az egyebek mellett már az Egyesült Államok több iskolájában, a Mets baseballcsapat stadionjánál és a Metropolitan Múzeumban is bevetett szkennerek telepítését ezért most többen is ellenzik, amire a polgármester válasza az, hogy a tesztprogam keretében más cégek technológiáit is szívesen kipróbálják a metróban, amennyiben akad további jelentkező a pályázatra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.