Hirdetés

Mesterséges megtermékenyítéshez használták a PlayStation 5 kontrollerét



|

Szokatlan helyzetben bizonyította alkalmasságát a Sony jelenlegi generációs konzoljához készült DualSense vezérlő.

Hirdetés

Arra, hogy egy eredetileg játékok vezérlésére vagy futtatására tervezett eszköz számos további területen is felhasználható, legutóbb az ukrán hadsereg emlékeztetett bennünket - csúcstechnológiás Szablya gépágyújuk távirányítását egy Steam Deckkel oldották meg. De persze nemcsak a hadászatban jöhet jól egy kontroller, hanem például az egészségügyben is. Egy spanyol startup, az Overture Life vitte véghez még tavaly azt a bravúrt, hogy egy hímivarsejteket befecskendező robottal termékenyített meg petesejteket, és ezek eredményeként nemrég két egészséges csecsemő is világra jött.

A művelet során a vállalat mérnökei a Sony PlayStation 5 konzoljához készült Dual Sense kontrollert használták a robot irányítására, több mint egy tucatnyi petesejtet megtermékenyítve. Ahogy az imént említettük, két baba, két kislány megszületése koronázta meg a kísérletet, ezáltal a kicsik az elsők az emberi történelemben, akik robot általi megtermékenyítés következtében jöttek világra.

Hirdetés

Eduard Alba, a szerkezetet vezérlő egyetemi hallgató az MIT Technology Review-nak nyilatkozva annyit mondott, hogy teljesen nyugodt volt a beavatkozás pillanatában, úgy gondolt rá, mint egy újabb kísérletre a sok közül.

Az Overture Life célja, hogy az in vitro fertilizáció költségeit jelentősen csökkentse egyes folyamatok automatizálása (hímivarsejtek injektálása, petesejtek lefagyasztása, embriók gondozása) révén.

"Gondoljuk egy dobozra, amibe bemennek a hímivarsejtek és a petesejtek, majd öt nappal később kijön belőle egy embrió"

- fogalmazott Santiago Munné, az OL innovációs igazgatója és díjnyertes genetikusa.

 A mostani eredményekre csupán egy hosszú út első lépéseiként tekint a New York-i Cornell Egyetem meddőségi szakértője, Gianpiero Palermo, de magát a koncepciót kivételesnek tartja, hiszen idővel a pácienseknek nem kell majd meddőségi klinikákra járniuk, ehelyett már a nőgyógyászuk rendelőjében elhelyezhetik a petesejteket egy automatizált megtermékenyítő rendszerben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.