Hirdetés

Öngyilkos küldetés? iOS-ra és Androidra is megjelent a Microsoft Edge böngésző



|

A "böngésző, amivel csak valami másik böngészőt szoktak letölteni" most mobilon próbálkozik. Bátor dolog, de tessék minket meglepni!

Hirdetés

Érdekes piac a böngészőké. Bár jó sok szereplő akad a szegmensben, egy ideje úgy tűnik, a verseny "beállt", és hiába erőlködnek a fejlesztők, a tortaszeleteik mérete szinte nem változik látható arányban. A PC-s piac után a mobilokon is szép lassan bebetonozódni látszanak az arányok - akik már igazán akarták, elindították ott is a browserek kisképernyős változatait több-kevesebb sikerrel. Aki meg elkésik, az nem is tudjuk, mire számít így 2018-ban.

Hirdetés

A számok is azt mutatják, hogy a böngészők részesedése jó ideje nem változott igazán erősen. A StatCounter statisztikái szerint az összes browser közül a Chrome vezet közel 58 százalékkal, amit óriási szakadék után követnek a többiek: a Safari 15 százalék alatt a második, a bronzérmet pedig egy olyan szoftver birtokolja, amiről errefelé talán nem is hallottak, ez a kínai Alibaba egyik leányvállalata által fejlesztett UC Browser, amely közel 8 százalékot harapott ki a böngésző-tortából. Az egykor szebb napokat látott Firefox 5,5 százalékon áll, az Opera a 4 százalékot sem éri el, és annak ellenére, hogy a Microsoft már jó ideje kiadta az Edge-et, még mindig az Internet Explorer áll jobban 3 százalék körül, míg az Edge csupán a 2 százalék után nyújtózik alulról. Érdekes felvezetés ahhoz, ami most jön.

A Microsoft ugyanis bejelentette, hogy mostantól iOS és Android rendszerekre is elérhető az Edge böngésző végleges mobil változata. A vállalat közleménye leginkább azt emeli ki, hogy a desktop verzióban megszokott funkciók a mobilos Edge alatt is elérhetőek, így az olvasási nézet, az eszközök közötti tartalom- és jelszómegosztás, vagy az új fülön megjelenő oldalak... de a helyzet az, hogy ezek között nem találunk olyasmit, amit bármelyik komoly versenytárs ne tudna már most is valamilyen formában.

A mobil Edge előnézeti változata már október óta elérhető volt (bár az érdeklődés nem söpörte el a meglévő mobilos versenyzőket, hiszen a béta verziós böngészőket is mérő StatCounter számai között még a statisztikai hibahatár szintjén sem látszik). Sajnos még mindig igaznak tűnik az a közkedvelt gonoszkodás, amely szerint a Microsoft bármilyen böngészőjét csak addig használja bárki is, amíg letölt vele egy másik böngészőt. Ennek fényében kisképernyős eszközökön még kevesebb eséllyel indul az Edge, de ettől még kíváncsiak vagyunk, lesz-e benne valamilyen Microsoft által ígért meglepetés vagy friss funkció, ami megmozdíthatná a böngészőpiaci állóvizet. Mindenesetre, aki kipróbálná a merész új versenyzőt, az iOS alatti verzióhoz ide, az Androidoshozt pedig ide kattintson egy embereset.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.