Hirdetés

Annyira rosszul sikerült a Windows 10 frissítése, hogy már a Microsoft szerint is törölni kell



|

Sajnos nem újdonság, hogy a Windows 10 új frissítése több problémát okoz, mint amennyit megold.

Hirdetés

A Microsoft megint elbaltázta a Windows 10 frissítését, a KB4535996 ugyanis több problémát okoz, mint amennyi korábbi hibát megold. Az összegző frissítést február végén adta ki a redmondi csapat azzal az ígérettel, hogy sok hibát javít majd, például a keresés, nyomtatás, üzemidő kapcsán. A Windows 10 1909 és 1903 felhasználói azonban tömegesen panaszkodnak a frissítés óta jelentkező új hibákra, például bootolási gondokra, rendszerösszeomlásokra, teljesítménybeli hibákra, audiogondokra vagy megbénult fejlesztői eszközökre. 

Hirdetés

A Microsoft bár hivatalosan még nem ismerte el, hogy komoly a baj, saját támogatói fórumán több embernek is azt javasolta, hogy inkább törölje le a frissítést a gépéről (még a kisebb hibákra válaszul is). Akadnak, akiknek már a bootolás is elakad azonban, és üres kép fogadja őket a monitoron. Egyes cégeknél pedig PC-k százai omlanak össze a frissítés óta rendszeresen kékhalál formájában. Náluk állítólag a frissítés törlése sem oldotta meg a gondokat. 

Akad, akinél a hang némult el végérvényesen, van, ahol a csökkentett mód vagy éppen a Visual Studio dobta be a törölközőt, de hálózati vezérlők működését is meg-megbénította a csomag. Az egyetlen "jó" hír az, hogy mivel ez egy opcionális frissítés, ezért nem települ automatikusan, és elméletileg nem érinti majd emberek tömegeit. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.