Hirdetés

Mielőtt belépnél - itt van 2021 legbénább jelszavainak listája



|

Egy jelszókezelőt üzemeltető cég ismét összegyűjtötte az év leggyengébb jelszavait, a helyzet pedig nem sokat javult tavaly óta.

Hirdetés

Ha mi magunk szeretnénk megjegyezni az egyes jelszavainkat, azok kitalálása valamelyest kreatív feladatnak bizonyul, de ahogy a Nordpass évente megjelenő listájáról kiderül, erre az olykor egészen fontos lépésre nem szánunk olyan sok időt. A jelszókezelőt üzemeltető cég idén is megrendelt egy kutatást és összeállította az eredmények alapján 2021. legborzasztóbb jelszavainak listáját, az eredmény pedig ezúttal is egészen elkeserítő.

A tavalyi listavezető 123456-ot idén sem lehetett letaszítani a trónjáról, a kevesebb mint egy másodperc alatt feltörhető kombinációt több mint százharmincmilliószor választották jelszónak a cég adatai alapján.

Hirdetés

A dobogó második és harmadik fokán ehhez nagyon hasonló változatok, a bonyolultabbnak tűnő, ám pont ugyanannyira gyorsan kitalálható 123456789 negyvenhatmillió, az 12345 pedig harmindkétmillió alkalommal lett jelszó. A negyedik helyen az első számok betűs megfelelője, a qwerty futott be huszonkétmillió alkalommal választották biztonsági céllal.

A toplista legmagasabb helyezettje, amit egy másodpercnél tovább tart feltörni, a tizennegyedik helyen végzett aa12345678, amit átlagosan két szekundum alatt találhat ki egy tapasztaltabb próbálkozó. Az ötvennegyedik helyen található myspace1 pedig akár három órára feltartóztathatja a hackereket.

2021. legrosszabb jelszavai globálisan

  1. 123456
  2. 123456789
  3. 12345
  4. qwerty
  5. password
  6. 12345678
  7. 111111
  8. 123123
  9. 1234567890
  10. 1234567
  11. qwerty123
  12. 000000
  13. 1q2w3e
  14. aa12345678
  15. abc123
  16. password1
  17. 1234
  18. qwertyuiop
  19. 123321
  20. password123

Mivel Magyarország is részt vett a kutatásban, azt is megnézhetjük, mik a legrosszabb jelszavak hazánkban, és ugyan részben követjük a globális trendeket, van néhány egyedi, ám a célt továbbra sem szolgáló kódunk. A kiemelkedően pocsék jelszo továbbra is az előkeló hatodik helyen szerepel, ahogy néhány gyakori keresztnév becézett alakja is túl sokunknak jutott eszébe a jelszavak beállításakor.

2021. legrosszabb jelszavai Magyarországon

  1. 123456
  2. 12345
  3. 123456789
  4. qwerty
  5. 12345678
  6. jelszo
  7. password
  8. 1234567
  9. attila
  10. 1234
  11. asdasd
  12. szerelem
  13. samsung
  14. mmklub
  15. qwertz
  16. 666666
  17. lacika
  18. tomika
  19. macika
  20. zolika

Ahogy a Nordpass munkatársai idén is emlékeztettek, a biztonságunkra nem az jelenti az egyetlen veszélyt, hogy egyszerű találgatással feltörik a jelszavunkat. Magyarország például kifejezetten gyakran érintett jelszószivárgásokban, összesen közel harmincötmillió belépési kódunk szerepel valamilyen ellopott adatbázisban, azaz fejenként több mint háromezerötszáz.

Ugyan nem állunk olyan rosszul, mint a sereghajtó Ororszország, ahol egy főre vetítve közel húszezer jelszóra derült fény, de például keleti szomszédaink sokkal jobban állnak fejenként nagyjából ezer kiszivárgott jelszóval, Szlovákia pedig kifejezetten jól teljesít,

itt átlagosan 2,87 darab jelszava szivárgott csak ki a felhasználóknak.

Így a lista készítői azt javasolják a komplex jelszavak használata mellett, hogy ne használjuk ugyanazt a kódot több helyen, rendszeresen frissítsük őket. Ha pedig tehetjük, használjunk jelszókezelőt, ezekről ebből a nyári ismertetőnkből bővebben tájékozódhatsz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.