Hirdetés

Milliárdokat költ a Meta Mark Zuckerberg védelmére

|

Sokkal többe kerül Mark Zuckerberg és családja védelme, mint a Google vezetőjéé.

Hirdetés

A Rave Review tavalyi kutatása alapján ugyan a Microsoft a világ leggyűlöltebb vállalata, de több ország is akadt, ahol az akkor még Facebook néven futó Meta került a népszerűtlenségi lista élére. Ez persze nem is csoda, hiszen a cég 18 éves történetében egymást érik a botrányok, elég csak a Cambridge Analytica-ügyre, vagy a kiskorúak lelki egészségének veszélyeztetésére gondolni.

Így aztán sejthető, hogy a cégvezető Mark Zuckerbergnek sok-sok ellensége van, erre utal legalábbis, hogy a vállalat elképesztő összegeket költ a kormányosa megvédésére.

Hirdetés

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott jelentés alapján a Meta tavaly 15,2 millió dollárt, vagyis 5,3 milliárd forintot áldozott Zuckerberg biztonságának garantálására az otthonában és a személyes utazásai során. Ez jelentősen meghaladja néhány más tech cég CEO-jának védelmi költségét: az Alphabet és a Google élén álló Sundar Pichai esetében "csak" 4,3 millió dollárt kellett erre fordítani, a Snap (Snapchat) vezetőjét pedig 2,3 millió dollárért tartják távol a bajtól.

Ezzel azonban még korántsem értünk a Zuckerberg-számla végére. Az alapító-vezérigazgató 10 millió dollár adózás előtti juttatást is kapott a családja megvédésére,  1,6 milliót pedig egy magánrepülőgép személyes célú használatára. A ceh így 26,8 millió dollárra, vagyis 9,3 milliárd forintra jön ki. Ez az utóbbi évek adatai alapján kiugrónak mondható, 2019-ben ugyanis 23 millió, 2020-ban pedig 25 millió dollárra rúgtak a Zuckerberghez köthető kiadások.

De nem lehet valami közkedvelt a Meta operatív igazgatója, Sheryl Sandberg sem, az ő védelmére ugyanis 9 millió dollárt fordított a vállalat. Mindez persze csak aprópénz a 612 milliárd dollár értékűre becsült Meta költségvetésében, de ha valaha is kemény spórolásra kényszerülnek, nem árt elgondolkozni azon, hogy miként tehetőbb népszerűbbé a vezetőség, és persze maga a vállalat, amit a Yahoo! Finance a tavalyi év legrosszabb cégének választott.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.