Hirdetés

Milliós pert akasztottak az Apple társalapítójának nyakába



|

A vád szerint Steve Wozniak gyakorlatilag lopott ötlet alapján alapította meg a nevével fémjelzett vállalatot.

Hirdetés

Egy connecticuti professzor, Ralph Reilly beperelte Steve Wozniake, mivel szerinte az Apple társalapítója eltulajdonította az ötletét. Reilly szerint még 2011-ben állapodtak meg arról, hogy létrehoznak egy olyan oktatási platformot, amelyen keresztül számítástechnikai és egyéb tudásra tehetnek szert felnőttek, és ezt az egészet Wozniak nevével szerették volna eladni a nagyközönségnek.

A két fél elvileg meg is állapodott, még fevétel is készült a kézfogásról, de az ötlet végül nem valósult meg.

Hirdetés

Ám néhány évvel ezelőtt, 2017-ben Steve Wozniak gyakorlatilag megvalósította ugyanezt az ötletet, amikor is a Coder Camps csapatával együtt létrehozta a Woz U-t. Reilly fel is kereste az Apple társalapítóját, mert saját elmondása szerint pont egy ilyen dolgot akart ő is létrehozni, és így szeretett volna beszállni a buliba. Wozniak elvileg el is ismerte, hogy Reilly ötlete sokat segített, ám úgy tűnik, hogy nem akart osztozkodni a tulajdonjogon, mivel egyáltalán nem is válaszolt az ezzel kapcsolatos megkeresésre.

Egy ponton Wozniak csapata elkezdett távolodni a projekttől, viszont Reilly időközben készített egy weboldalt a Woz School of Technology számára, amihez jogvédettséget is szerzett. A perrel kapcsolatban egy szerződésről készült kép is előkerült, amin látható Wozniak aláírása, és ugyan az Apple társalapítója nem emlékszik arra, hogy szignózta volna a dokumentumot, azt nem vitatta, hogy az ő aláírása látható a fotón.

Wozniak csapata szerint a két fél soha nem állapodott meg az ötlet kapcsán, és az említett kézfogásról készült fotó csak egy olyan apróság, amit más rajongókkal is szokott csinálni az Apple társalapítója. Ráadásul a védekezés szerint Wozniak nem igazán foglalkozik ennyire részletesen az üzleti dolgokkal, a csapata többi tagjára hagyja a szerződéssel kapcsolatos dolgokat.

A jogi hercehurca tárgyalása június 7-én kezdődik, és elméletileg Wozniaknek is tanúskodnia kell. Reilly a peren keresztül legalább egymillió dolláros kártérítést szeretne kapni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.