Hirdetés

Minden eddiginél több mobilt adott el a Xiaomi



|

46,6 millió okostelefont szállított le a harmadik negyedév során a Xiaomi - ez új rekord a gyártó számára.

Hirdetés

A Xiaomi az elmúlt pár évben egyre népszerűbb márka lett Európában, és ezzel egyszerre az okostelefonjaira is többen kíváncsiak. Tavaly és idén például soha nem látott magasságokba szöktek a régióban a gyártó eladásai, de más piacokon is jól teljesít a cég. Kihasználva, hogy a Huawei mind lejjebb csúszik a lejtőn,  minden követ megmozgat a Xiaomi, hogy átvegye riválisa helyét.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy sikerül is, ha így folytatja a Xiaomi. A harmadik negyedévben 46,6 millió okostelefont szállított le a gyártó, ami rekord, és egyben 7,2 milliárd dolláros árbevételt is jelentett számára. 

A vizsgált három hónapos időszak alatt 45,3 százalékkal több mobilt került a viszonteladókhoz, mint egy évvel korábban. Ez pedig összesítésben 13,5 százalékos piaci részesedéshez volt elég, amivel a Xiaomi a harmadik legnagyobb az okostelefonok piacán. 

A Xiaomi teljes árbevétele a harmadik negyedévben 10,9 milliárd dollárt tett ki (ez 34,5 százalékos éves pluszt jelez), ebből a nyeresége 621 millió dollár. 

Kína határain kívül 6,03 milliárd dollárt keresett a cég, ami éves szinten 52,1 százalékos növekedést jelent. Eddig is kiváló eredményei pedig még tovább javulhatnak a jövőben az olyan modelleknek köszönhetően, mint a remek ár-érték arány mutatóval bíró Xiaomi Mi 10T Pro.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.