Hirdetés

Minden harmadik eladott okosóra egy Apple Watch



|

Az idei év első három hónapja során 48 százalékkal több okosóra talált gazdára, mint 2018 ugyanezen időszakában.

Hirdetés

A Counterpoint Research legutóbbi jelentése az okosórák piacát vizsgálta, és arra jutott, hogy 2019 első három hónapja során 48 százalékkal több okosórát vettünk, mint 2018 ugyanezen időszakában. A piacon továbbra is az Apple a domináns szereplő, 35,8 százalékos piaci részesedéssel (egy éve ez 35,5 százalék volt). 

Hirdetés

Éves szinten a Samsung erősített a legtöbbet, a piaci részesedése már 11 százalék, ami 127 százalékos növekedést jelez tavalyhoz képest. 

Az idei első negyedévben népszerű volt még a Fitbit, a Huawei és az imoo is a márkák versenyében. A Huawei a sikert a Watch GT-nek köszönheti. 

Az elemzők szerint 2019 első három hónapja során a legvonzóbb funkció az EKG-val kapcsolatos extra volt, amit az Apple Watch Series 4 kínál. Ezt kezdetben csak az FDA hagyta jóvá, azóta azonban már több mint 20 egészségügyi hatóság. 

A szakértők úgy vélik, az okosórák piaca előtt új lehetőségek és utak állnak, amik a hajlékony kijelzős forradalomnak köszönhetőek. Ezek viszont csak 2025-ben kezdhetik el átformálni a szektort. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.