Hirdetés

Minden korábbinál erősebb lézerfegyvert fejlesztenek az amerikaiak



|

A futurisztikus eszköz rövid impulzusok sorozatával dolgozik majd, valahogy úgy, mint a filmekben.

Hirdetés

A hollywoodi hagyományoknak köszönhetően a lézerfegyverek olyan mélyen beágyazódtak a popkultúrába, hogy a legtöbb rendező már meg sem próbál mást adni a jövő (a Star Wars esetében a régmúlt) katonáinak kezébe.

Ez persze azért is lehet, mert lézeres fegyverek már ma is léteznek, ám ezek sci-fis megfelelőikkel ellentétben nem sorozatban "durrogtatnak", hanem egyetlen folyamatos sugárral bombázzák a célpontot. Az első ilyen támadó eszközt 2014-ben telepítették az Egyesült Államok haditengerészetének USS Ponce nevű deszanthajójára azzal a céllal, hogy drónokat és robbanószerrel megrakott motorcsónakokat vadásszanak le vele.

Hirdetés

Az USA hadserege most azonban egy új technológián dolgozik, ami részben energiatakarékossági okokból már rövid, sorozatban leadott lézersugarakat használ. A Tactical Ultrashort Pulsed Laser (taktikai ultrarövid impulzusú lézer) nevű platform a világ eddigi legerősebb ilyen fegyverének ígérkezik, a tervek szerint a másodperc 0,0000000000002 része (azaz 200 femtomásodperc) alatt lesz képes elérni az 1 terawattos teljesítményt.

Ez pedig már arra is elegendő, hogy szó szerint elporlassza a drónok burkolatát, szemben a ma is használt megoldásokkal, melyek csak megolvasztják az érintett felületet. Az amerikaiak 2022-re tervezik a prototípus tesztelését, a cél egy olyan támadó eszköz létrehozása, ami elég erős és robusztus ahhoz, hogy a hadsereg is bevethesse.

A lézeres fegyverek nagy előnye, hogy a dollármilliókba kerülő rakétákhoz képest hosszabb távon olcsóbban üzemeltethetők a gyorsan mozgó, kisebb célpontok elleni bevetéseken. A technológia azonban nem csak a drónokra és a rakétákra jelenthet veszélyt, emberekre irányítva számos következményt okozhatnak a bőrirritációtól a vakságig.   

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.