Hirdetés

Mindenki menekül az Apple- és a Google-adó elől



|

16 milliárd dollárt veszíthet az Apple, csak azért, mert a Netflixnek elege van abból, hogy "adót" fizet az óriásnak.

Hirdetés

Az elmúlt hónapokban Tim Cook előszeretettel emlegette a befektetőknek, hogy az Apple szolgáltatások utáni árbevétele rohamtempóban növekszik. Az árbevétel emelkedése messze meghaladja azt, amit az iPhone-részleg fel tud mutatni. Ami azt illeti, maga az App Store alkalmazásbolt is Fortune 100-as cégnek számít egymagában, és több árbevételt generál, mint az egész McDonald's. 

Hirdetés

Azt azonban ritkán emlegeti az Apple, hogy az App Store árbevételeinek nagy része a 30 százalékos "adónak" köszönhető (a második évtől 15 százalék), amit az appok és előfizetések értékesítésekor levon a fejlesztőktől az óriás. Konkrétan a legtöbbet az olyan cégek teszik hozzá a sikerhez, mint a Netflix vagy az HBO. Az Apple és a Google "adójából" (a Google Play Áruházban is ugyanez a helyzet, csak kisebbek az összegek) ugyanakkor egyre több cégnek van elege. Emiatt pedig veszélybe kerülhet az Apple és a Google. 

A Spotify egy ideje már a saját honlapján keresztül kéri az előfizetőket a feliratkozásra, és nemrég ugyanennek a koncepciónak a tesztelésébe kezdett a Netflix is. Ezzel megkerülheti az App Store-t. Mivel a Fortnite fejlesztőjének is hasonló húzása volt, ezért az ötletből valószínűleg trend lesz. 

Az elemzők szerint mindez csak 2020-ban 16 milliárd dolláros bevételkiesést jelent majd az Apple számára, a Google pedig 8 milliárd dollárt veszíthet. Eközben a stagnáló streamingszolgáltatók extra pénzhez juthatnak, és talán mégsem tesznek reklámot a fizető ügyfeleik orra elé (a Netflix már ezzel is kísérletezik). 

A szolgáltatók és fejlesztők elégedetlenkedése, valamint a hatósági nyomás miatt az Apple és a Google lehet, hogy hamarosan a jelenleg alkalmazott stratégia drámai átalakítására kényszerül. Mindezzel persze egy nagyon jövedelmező bevételi forrástól esnek el az óriások. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.