Hirdetés

Minek a maszk, ha saját légszűrős szkafanderünk is lehet?



|

Olyan terméket villantott a Vyzr Technologies, ami a koronavírus-járvány idején kifejezetten jól jöhet.

Hirdetés

A koronavírus még mindig komoly problémákat okoz a világ számos pontján, és sok országban különleges előírásokkal igyekeznek megfékezni a járvány terjedését. Ilyen például az úgynevezett social distancing, ami azt jelenti, hogy az embereknek megfelelő távolságot kell tartaniuk egymástól, de az is nagy segítséget jelent a vírus elleni harcban, hogy rengetegen kezdtek el maszkot hordani nyílt és zárt terekben egyaránt.

Hirdetés

A kanadai Vyzr Technologies pedig gyakorlatilag továbbfejlesztette a maszkviselést, és előállt egy légszűrővel felszerelt, mindenki számára elérhető szkafanderrel. A cég szerint a BioVYZR kiszűri a patogéneket, allergéneket és egyéb szennyező anyagokat a levegőből, így védve elvileg viselőjét a levegőben terjedő veszélyektől. A háromféle méretben elérhető szkafander könnyű, de strapabíró, ráadásul még olyan kesztyűket is találhatunk rajta, amikbe kívülről belebújva biztonságosan megérinthetjük arcunkat.

A BioVYZR alapvetően 489 dollárba, tehát több mint 154 ezer forintba kerül, de aki előrendeli, annak csak 379-et (picivel több mint 119 ezer forint) kell fizetnie érte. A képek alapján nem éppen túl stílusos a Vyzr Technologies terméke, és nagy valószínűséggel nem fogja rövid időn belül felváltani a maszkokat, de bizonyos helyzetekben kifejezetten jól jöhet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.