Hirdetés

Mire képes egy igazán erős hibrid PC?



|

Sem nem tablet, sem nem notebook, hanem mindkettő és valami egészen más. Az új Surface Laptop Studio olyanra képes, amire más PC nem.

Hirdetés

Erős és rugalmas - hirdeti magáról a legújabb Microsoft számítógép, amely egy különleges hibrid PC. Természetesen már gyárilag Windows 11 fogad első bekapcsolásakor, amire szükség is van, hogy a gép legtöbb extráját ki tudd használni. A kifejezetten kreatív munkára, alkotásra kitalált PC számos extrájára eleddig nem volt példa a hibridek világában, ráadásul - mint minden Surface esetében - a hardver és a szoftver gyártója egy és ugyanaz a cég, ami garancia arra, hogy nem kell számítanod megmagyarázhatatlan lassulásokra, leállásokra. De erről cikkünkben még több ponton is meg fogunk emlékezni.

Hirdetés

Jó munkához erő kell

A klasszikus tabletek és notebookok előnyeit egyesíteni nehéz feladat, de van értelme, ráadásként pedig új funkciók is elérhetővé válnak. A hibridek indulása évekkel ezelőtti időszakra tehető, és bizony sokan képzelték azt, hogy teljesen kiszorítják a hagyományos notebookokat a piacról. Ez nem így lett, de határozottan van helyük az átalakítható laptophibrideknek a piacon, pláne akkor, ha valamiféle egyedi és hasznos extrát is nyújtanak.

Az utolsó négyzetmilliméterig magnéziumötvözetű fémházba bugyolált Surface Laptop Studio masszív gép, méreteit tekintve egészen kompakt is, ám 1,8 kg-os tömege tekintélyes.

Ez utóbbi főként a hűtésnek köszönhető, amelyből a szokásosnál nagyobb méretűre volt szükség, így a Microsoft mérnökei az alacsony fogyasztású, U jelzésű processzor helyett a gamerlaptopokban használt Core i7-11370H-s modellt választhatták. Ez a 15 helyett 35 wattos CPU kapóra is jön, amikor komolyabb tervező- vagy szerkesztőprogramot, kell használnod, viszont fejlett energiagazdálkodása lévén a megfelelő üzemidőről sem kell lemondanod.

Ha valami, hát a tartalomgyártáshoz használt szoftverek előszeretettel használnak el minden memóriát, ezért a Laptop Studio 16 vagy 32 GB-os kiszerelésben készül, amelyhez 256 GB-os, 512 GB-os vagy 1 TB-os SSD is társul. Az adattároló természetesen NVMe és M.2-es szabványú, ráadásul viszonylag egyszerűen cserélhető, ha idővel nagyobbra, gyorsabbra lenne szükséged. Ez fontos változás a Surface-ek életében, és jól mutatja, hogy a Microsoft nem csupán ígérgette, hogy könnyebben szervizelhetővé teszi számítógépeit. Az alapkonfigurációt egy GeForce RTX 3050 Ti grafikus chip is kiegészíti, amely 50 wattos TDP-kerettel gazdálkodhat - ez nem a legtöbb, de a hasonló méretű laptopoknál valamivel jobb (35-45 watt az általános).

A gép oldalán nem található túl sok port, ám amit kapsz, azokkal sok minden megoldható.

A Surface Connect alapértelmezetten töltésre szolgál, és mágneses, ami kényelmes és praktikus megoldás, ám a töltőfej helyett Surface Dock egységet is rákapcsolhatsz, így egyetlen kábellel nem csupán a töltést oldod meg, rengeteg ki/bemenethez is jutsz, beleértve a LAN-t, dupla 4K-s monitorkimenetet és további 6 USB-t.

E mellé csupán egy hagyományos jackcsatlakozó került, míg bal oldalon két Type-C-nyílás az, ahová az extra perifériáidat csatlakoztathatod. Ezek mögött a legújabb Intel Thunderbolt 4-vezérlő lapul, így a 40 Gb/s-es adatátvitel mellett USB 4.0-s kapcsolatra, PD-gyorstöltésre és DisplayPort videokimenetre is bevetheted őket. A normál USB-port és az SD-kártya-olvasó lemaradt, Ethernet-vezérlő sincs integrálva, van viszont Intel Wi-Fi 6+BT5.1-modul, arcfelismerő FHD webkamera, valamint egy kifejezetten jól sikerült billentyűzet. Ez normál méretű, a gombok útja átlagos, taktilis tulajdonságuk viszont szuper: könnyen és gyorsan lehet rajtuk gépelni, van fehér háttérvilágítás is, viszont sajnos angol kiosztással érhető el a Laptop Studio, magyar szitázás nem készül. Szintén zavaró kissé, hogy a kurzorvezérlő gomb osztott, a ki-be kapcsoló pedig a jobb felső sarokba, közvetlenül a Del mellé került.

A zsanérok tánca

Szándékosan választottuk külön a konfiguráció bemutatásától a kijelzőt, mert ez egy speciális eleme a Laptop Studiónak. A 3:2-es képarányú, 2400×1600-as felbontású kijelző igen jó színvisszaadásra képes (100% sRGB, 83% Adobe RGB, 87% DCI-P3), emellett 120 Hz-es a frissítése, fényereje eléri az 500 nitet, 1500:1 a kontrasztaránya, és természetesen érintésérzékeny is. Ennek a tulajdonságának nem is igazán a hagyományos laptopmódban fogod hasznát venni, hanem táblagéppé alakítva vagy az egyedi Stage-módban. Ilyenkor a kijelző a fedlap felétől kezdve kihajtható, ha pedig az alsó élét a billentyűzet és a touchpad közötti részhez viszed, rejtett mágnesek rántják a helyére. Ilyenkor kifejezetten az előrébb hozott kijelző érintőfelületét kihasználva tudod használni a gépet, továbbá a touchpad is elérhető marad. Az egyedi mód, amellett, hogy valóban előtérbe helyezi azt, ami a kijelzőn látható, kifejezetten rajzoláshoz, tervezéshez ideális. Nagyon fontos, hogy a stylusszal akár erős vonalakat is húzhatsz, pöccinthetsz a kijelzőn, az stabilan, remegés, elmozdulás nélkül tűri a használatot.

Hasonló megoldással már több gyártó is kísérletezett, beleértve a HP-t, az Acert vagy a Lenovót. Létezik olyan, ahol a kijelző bármely szögben képes megállni, rejtett mágneses rögzítéssel is találkoztunk már, de a Surface Laptop Studio zsanérja tényleg rejtett, strapabíró, a kijelzőt előre hozva pedig a rajzoláshoz, jegyzeteléshez elengedhetetlen stabilitást is biztosítja.

A Stage-mód valóban hasznos tud lenni, ha rajzolnál, stylus segítségével szerkesztenél képeket, videókat, vagy csak jegyzetelni szeretnél kényelmesen (és nem tabletmódban).

Gondot okozhat azonban a billentyűzeten a ki-be kapcsoló, valamint a hangerőszabályzó gombok nehézkes elérhetősége.

Munka, tanulás, játék

Kilenc éve indult a Surface-család, és azóta rengetegféle gépet, kiegészítőt láthattunk már a Microsofttól. A Surface Laptop Studio azonban egészen új és izgalmas, mégpedig az egyedi kijelzőmegoldás és a haptikus beviteli eszközök okán. Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy a Slim Pen 2-ben egy kis rezgőmotor rejtőzik, ami segít fizikailag is olyan érzést kelteni, amilyet rajzoláskor érzel a kezeddel. Ez a haptikus visszajelzés a touchpadben is megtalálható, így például a kattintás egészen érdekes élmény. A Windows 11 természetesen mindkettőt támogatja is, sőt a Gépházban a tulajdonságokat, a visszacsatolás mértékét is beállíthatod. A Slim Pen 2-t tölteni is képes a Surface Laptop Studio, méghozzá a rejtett tartójában: a gép alsó pereme alatti középső részhez közelítve mágnesek rántják helyére a stylust.

A rajzoláshoz, szerkesztéshez is számtalan program közül válogathatsz, és a Windows Ink eszköztára is jó barátod lesz az első pillanattól kezdve. Itt a Rajztábla (Whiteboard) éppen egy alapos megújulás előtt van, rengeteg új funkciót fog kapni, és a Surface Laptop Studio extráit is jobban ki lehet majd vele használni, de sajnos lapzártánkig nem érkezett meg a frissítés.

Természetesen a játék sem maradhatott ki tesztünkből. A processzor teljesítménye miatt nem kell aggódnod, minden játék tökéletesen fut rajta. A grafikus chip egy erősebb, belépőszintű példány, amelynek a Microsoft a szokásosnál egy leheletnyit nagyobb teret engedett fogyasztásban. Összehasonlítva más GeForce RTX 3050 Ti-s notebookokkal, ez némileg meg is látszik a sebességen, de azért a gamernotebookok szintjét nem éri el.

Szerencsére ez a számítási teljesítmény is elég lehet már közepes részletesség mellett szinte bármely játék futtatására. Ha mégsem szeretnél gamerlaptopot csinálni komoly és elegáns Surface-edből sok-sok játéktelepítéssel, a Game Pass Ultimate szolgáltatást is választhatod, ahol száznál is több PC-s és ugyanennyi konzolos játék közül válogatva pár másodperc alatt, telepítés nélkül elindíthatod bármelyik alkotást.

És ha már szórakozás, a hangzást is meg kell említenünk. Az ultrabookoknál nagyobb gépház lehetőséget adott négy hangszóró beépítésére, amit a Microsoft a Dolby Atmos technológiával is megfejelt. A gép hangja meglepően meleg és tiszta, filmnézésre, chatre, háttérzenének tökéletesen elég - nem a szokásos tompa "dobozhangzást" kapod.

Ilyen egy tényleg minőségi hibrid

Amikor valami új és praktikus dizájnról, tervezésről van szó, sokaknak az Apple termékei ugranak be, de a Microsoftnak sincs szégyenkeznivalója a Surface Laptop Studio kapcsán, amihez hasonló PC már született korábban, de ilyen minőségben még sosem. Ez a speciális hibrid egyszerre a laptopod, a filmnéző eszközöd, a rajzoló táblagéped, a videóvágó állomásod és gaming PC-d.

Amikor ennyi mindenre alkalmas eszköz születik, ott megjelenik a kompromisszum is, amit a Microsoft egyedi kijelzőzsanérokkal és néhány teljesen egyedi funkcióval igyekezett kiküszöbölni vagy legalábbis minimalizálni.

Ugyan a konfiguráció még a 11. generációs Intel CPU-ra épül, ám a "H"-s kivitelnek köszönhetően kellőképpen erős, hogy akár komolyabb feladatokra is bátran ajánljuk. A sok RAM és az NVMe SSD is ideális páros, bár utóbbi kissé lassú. A GeForce RTX 3050 Ti-től nem lesz killer gamer PC a Laptop Studio, de azért a mai játékokat is nyugodtan elindíthatod rajta. A zsanér és a gép fedlapja parádés mérnöki munka: a kijelző papírvékony, mégis kihajtható, átfordítható, nem hajlik, nem recseg, még stylussal erősebben benyomva sem jelentkeznek LCD-gondok. A másik mérnöki bravúr a hűtés: a Laptop Studiót teljesen leterhelve sem jelentkezett sípoló ventilátorhang, sőt még zavaró szélzaj sem, ami óriási eredmény - ilyen teljesítményű géptől nem igazán láttunk még ilyet.

A Surface Laptop Studio furcsa gép: furcsa a dizájn, furcsa a konfiguráció egy ilyen gépben, és furcsák az extra szolgáltatások is. De hé! Ki mondta, hogy a furcsa rossz? A Laptop Studio nem egy hibrid PC, amit tabletként is tudsz használni, ha éppen úgy kényelmes. Ez a gép erős és tűpontosan az alkotók, tervezők, kreatív felhasználók meghódítására szolgál. Van ugyan néhány kisebb hiányossága vagy kellemetlensége, a Windows 11 is jobban kihasználhatná adottságait, de amire kitalálták, abban nagyszerű. A Stage-mód ilyenkor válik igazán hasznossá, ahogy a haptikus stylus és a kiváló minőségű kijelző is sokat dob a felhasználói élményen. A Surface Laptop Studio egy kifejezetten drága számítógép, ám ha kihasználod, és nem csupán extra kényelemben fogyasztasz tartalmat, hanem alkotsz is, hamar ráérzel majd előnyeire, amit jelenleg más windowsos PC (vagy Mac, esetleg tablet) nem képes nyújtani.

A Laptop Studio top 5 extrája

Háromféle használati mód

A speciális, dupla zsanérkialakítással a kijelzőt a normál notebookmód mellett tabletpozícióba   (Studio) lapíthatod, és az egyedi Stage-módba is áthajtogathatod.

Erős alapok

Az Intel Core i7 nem ijed meg a kép-, hang- és videószerkesztő alkalmazásoktól, a GeForce-szal kiegészítve pedig akár játékokat is futtathatsz rajta.

PixelSense

Az egyedi kijelző munkához ideális képarányt, nagy felbontást, jó fényerőt és kiváló színeket biztosít, ami különösen grafikai felhasználásnál jön majd kapóra.

Haptikus érintőeszközök

A touchpad és az új Slim Pen 2 is képes erő-visszacsatolásra, vagyis "érzed", hogy milyen felületen írsz; mintha kijelző helyett papíron, vásznon dolgoznál.

Azonos hardver- és szoftvergyártó

A hardvert és az operációs rendszert egyaránt a Microsoft tervezte és gyártotta, így biztos lehetsz a tökéletes kompatibilitásban és a sok-sok évig tartó szoftveres támogatásban.

Ha szeretnél további remek cikkeket olvasni, és mindemellett ajándék szoftvereket és PC-s teljes játékot is kapni, akkor vedd meg a 2022/03-as PC World magazint vagy fizess elő

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.