Hirdetés

Mit tud ma egy strapabíró telefon, és melyiket érdemes választani?



|

Előfordul, hogy a modern, trendi csodakütyük helyett egy olyan mobilra van szükség, amely - akár szó szerint - tűzön-vízen át képes szolgálni. Három, mindent túlélő telefont teszteltünk.

Hirdetés

Sokak számára ismerős lehet az az érzés, amikor tehetetlenül nézi végig, hogy a szeretett mobil a földre pottyan, kijelzője pedig pókhálósra törik. Ilyen balesetek sajnos egy teljesen átlagos hétköznap során is bármikor megtörténhetnek, nem nehéz tehát elképzelni, hogy mennyivel nagyobb eséllyel kap nem várt ütéseket vagy éppen vizet egy olyan telefon, amelynek tulajdonosa szereti az extrém helyzeteket.

Hogy milyen veszélyes helyzetekre gondolunk, az igazából teljesen mindegy: egyeseket a munkája, másokat a hobbija visz olyan utakra, ahol az átlagosnál jóval nagyobb a sérülés veszélye. Sőt, akár még azt is könnyen el tudjuk képzelni, hogy valaki saját magának vagy gyermekének csak azért vesz ilyen telefont, mert elege lett abból, hogy a készülékeket rendszeresen sikerül a másvilágra küldeni.

A strapabíró telefonok legkisebb közös nevezője a víz- és porállóság mellett az, hogy az ütéseknek is az átlagosnál sokkal jobban ellenállnak. Noha nem jelenthetjük ki, hogy ezeket a készülékeket sehogyan sem lehet eltörni, abban azért biztosak lehetünk, hogy egy sima pottyanásból nem lesz probléma. A strapabíró telefonok rendszerint nagyobbak és nehezebbek is normál társaiknál; és a kijelző körüli keret is vastagabb - így ha a kijelzővédő üveg széle esetleg el is pattan, maga a kijelző még használható marad.

Hirdetés

A tesztben három gyártó, a Nokia, a Cat és a Motorola telefonjait vizsgáltuk meg alaposabban, rajtuk keresztül mutatjuk be, hogy ez a kategória alapvetően miben tér el attól, mint amit az okostelefonoktól úgy általánosságban megszokhattunk. Első körben azt kell látni, hogy a tényleg strapabíró telefonok választéka messze nem olyan széles. Ha friss modellt szeretnénk, nagyjából egy tucat készülék közül válogathatunk.

A prémium gyártók termékeinek száma pedig jóval kevesebb; ez nem egy olyan terület tehát, amelyen túlságosan nagy lenne a verseny a fogyasztók kegyeiért.

Egy másik nagyon fontos dolog az, hogy a strapabíró telefonoknál a fő hangsúly mindig azon van, hogy az adott készülék a külső behatásokkal szemben ellenálló legyen, a dizájn ebből adódóan csak másodlagos, és általánosságban elmondható az is, hogy a gyártók kínálatában nincs olyan modell, amely az aktuális csúcsot képviseli a hardver tekintetében. Cserébe viszont olyan extra szolgáltatásokat is kaphatunk, amiket a "normál" mobilok világában hiába keresnénk.

Különvélemény - korlátok között

Azok közé az emberek közé tartozom, akik az átlagosnál jobban vigyáznak a telefonra, de tokot sosem használnak. "Természetesen" törtem is már össze telefont, nem is egyet. A Galaxy S6-ot például három nappal azt követően, hogy elkezdtem használni - szerencsére csak egyetlen egy, hajszálvékony törés keletkezett rajta, amely a kijelző elé nem futott be, így a mobil több mint két évig hűséges társ volt törötten is.

Abszolút megértem tehát, ha valaki a munkájából adódóan olyan telefont szeretne venni, amelyik sosem törik össze, és garantáltan vízálló. A "sima" készülékek többsége, főleg a csúcskategóriában rendszerint rendelkezik ugyan IP67-es vagy IP68-as minősítéssel, de az ütéseket nem bírják - ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy az első leejtést követően akkor sem lehetünk már biztosak a vízálló képességben, ha külsérelmi nyom egyébként nem látszik a mobilon. Mivel azonban a strapabíró telefonok szegmensének nagy problémája, hogy csak egy szűk réteg számára érdekes, a szűkös kínálat mellett a hardver, valamint a fényképező tekintetében szinte biztos, hogy kompromisszumot kell kötni. Ez pedig sosem jó előjel.

Cat S62 Pro

A strapamobilok között a Cat S62 a nagyon drága szintet képviseli, de ennek jó oka van: a telefon beépített FLIR hőkamerával rendelkezik, ami teljesen egyedi tulajdonságokkal ruházza fel az eszközt, emellett persze víz- és porálló is egyben. Az S61-gyel, vagyis a közvetlen előddel összevetve látványos a fejlődés a dizájnban: eltűnt a tavalyi modell indusztriális külseje, egyedül a vastagság árulkodik arról, hogy különleges készülékkel van dolgunk.

Eltűntek a fizikai gombok is, helyettük szoftveres, de a klasszikus kiosztás szerint működő kezelőket használhatunk. Oldalt természetesen maradtak a megszokott kezelők, sőt a programozható gomb is, amely két funkcióra tanítható meg (szimpla és dupla megnyomásnál). A hátlap műanyagból készült, az oldalsó keret viszont fém; ez természetesen megfelelő védelmet nyújt, de utóbbi egy esésnél könnyebben sérül, mintha valamilyen polimer kompozit lenne. A hátlapról szinte teljesen eltűnt a kamerasziget, az viszont ma már szokatlan látványt nyújt, hogy csak egyetlen normál kamera néz vissza ránk.

Meg persze a hőkamera, aminek az S60-as sorozat gyakorlatilag a teljes sikerét köszönheti. Otthoni körülmények között ez a kiegészítő persze csak játékszer, de profiknak hasznos: meg lehet nézni például, hogy hol szelel az ablak, merre fut a vízvezeték a falban, hogy csak néhány példát említsünk. A telefon megközelítő hőmérsékletértéket is tud mondani, a mérésekről, hőtérképekről pedig riport is készíthető.

Ár: 199 000 forint

+ jobb lett a FLIR kamera felbontása, jó dizájn
- a legdrágább választás, a normál kamera csak átlagos

Motorola Defy

Egyedi külsőt kölcsönöz a Motorola telefonjának az aszimmetrikus tok: a három lekerekített sarok mellé balra lent, negyedikként szögletes kialakítás társul. Ez a rész funkcionális, hiszen a csuklópántnak (vagy más rögzítési megoldásnak) ad helyet. A tervezők igyekeztek a lehetőségekhez képest kompakt méreteket használni, így a telefon csak 1-3 mm-rel lett vaskosabb, mint a Defy alapját képező G9 Play. A külső burkolatot TPU-műanyag alkotja, amely nemcsak ütésállóság szempontjából jelent jó választást, hanem azért is, mert remek a kopásállósága.

A mobil természetesen IP68-as minősítéssel és MIL-SPEC 810H minősítéssel is rendelkezik: sem a víz, sem a "normál" esések nem fognak tehát kárt tenni benne. A hardver nem túl erős, ez azonban normál használat közben nem érződik, mert a szoftvert sikerült nagyon jól optimalizálni. Így annak ellenére sem lusta a kezelőfelület, hogy ebben a telefonban van például a legkevesebb RAM. A Defy is az Android 10-et használja, különösebb extra kiegészítők és módosítások nélkül - ez kinek előny, kinek hátrány. A 48 MP-es kamerával alapesetben 12 MP-es képek készülnek közepes minőséggel. Az elsődleges objektívet egy 2 MP-es makrókamera és egy szintén 2 MP-es, mélységélességet mérő kamera egészíti ki. A kijelzővel viszont nem voltunk megelégedve: a színek és a fényerő még rendben van, de az IPS-panel betekintési szögei túl szűkek, és ez már akkor gondot okoz, ha egyszerre ketten néznék a telefont.

Ár: 105 000 forint

+ jól optimalizált rendszer, mutatós külső
- a kijelző betekintési szögei nagyon gyengék

Nokia XR20

Főleg a jó ár-érték arányú készülékekkel igyekszik megnyerni a vásárlókat az utóbbi években a Nokia, és ebbe a sorba tulajdonképpen az XR20 is beleillik (bár a telefon a megjelenésekor még drágább árfekvésű volt). Pluszpont, hogy a hivatalos importból származó termékekre a vásárlástól számított egy éven belül törésgarancia is vonatkozik: a Nokia egy alkalommal ingyen kicseréli az LCD-t, ha az megsérülne. A telefon hátlapja, az alsó-felső élek és a sarkok polikarbonát-borítást kaptak, a két oldal viszont alumíniumbetétes. Ez a legjobb kombó, hiszen a műanyag kevésbé sérülékeny, míg a fém a telefon fogásakor megtartja a minőségi érzetet.

A 6,67 colos kijelzőt Gorilla Glass Victus üveg védi, amely elvileg a kétméteres esést is túl kell hogy élje; a MIL-STD 810H megfelelőséggel együtt ez azt jelenti, hogy igen nagyot kell zakóznia a telefonnak ahhoz, hogy komolyabb kár keletkezzék benne. Hasznos extra az SOS-gomb, amely alapesetben lezárt képernyő mellett is olyan fontos, az egészségügyi ellátásnál hasznos adatokat ír ki, mint a vércsoport vagy a gyógyszerérzékenység; de funkciója megváltoztatható. A Snapdragon 480 SoC nem rossz választás, főleg úgy, hogy a mobilra az Android 11 One kiadása került, amely takarékosabban bánik az erőforrásokkal. Ez már csak azért is jó, mert RAM-ból azért nincs túl sok. A kijelző átlagos fényerő mellett nyújt átlagos minőséget, és a dupla hátsó kamerával készített fotók is beleszürkülnek a mezőnybe.

Ár: 149 900 forint

+ talán a legszebb a strapamobilok között, átgondolt tervezés
- nem túl erős, és a kamera sincs a topon, nincs töltő

Strapabíró telefonok főbb jellemzői 

Szabványok bűvöletében

A bevezetőben már említettük, hogy a strapabíró telefonok két fő ismérve a vízállóság és az ütések elleni védelem. A vízállóság minden esetben legalább az IP68-as szabványnak megfelelő, ami papíron azt jelenti, hogy a készülékek 1,5 méteres vízben legalább 30 percig kibírják meghibásodás nélkül. Érdemes azonban minden esetben elolvasni azt, hogy a gyártó pontosan milyen feltételeket kínál, és megnézni azt is, hogy a garancia vonatkozik-e arra, ha a víz teszi tönkre a készüléket.

Nem ritka, hogy a gyártók nem vállalják a felelősséget, ennek pedig egyszerű oka van: egy mobil, ha leejtjük, megsérülhet úgy is, hogy annak nincs látható nyoma, viszont a vízállóságot befolyásolhatja; ha például elkezd leválni a hátlap, azt egyáltalán nem biztos, hogy észre fogjuk venni. Az ütésekkel szembeni ellenálló képességet a MIL-STD 810H szabvánnyal szokták jelezni; tesztünkben a Cat S62 Pro rendelkezik ezzel a minősítéssel, így a gyártó szerint akkor sem lesz baja a telefonnak, ha 1,8 méteres magasságból acélfelületre esik.

Külső, anyaghasználat

Nos, ezen a terén kell talán a legnagyobb kompromisszumot kötni, mert a strapabíró telefonok nem kicsik, és még csak nem is könnyűek. Ezt részben a vastagabb borítás, valamint az itt-ott használt extra betétek indokolják, részben pedig a nagyobb kapacitású akkumulátor. A strapatelefonoknak persze nem is az a feladata, hogy a pengevékony csodákkal versenyezzenek; ezzel együtt mindenképpen észben kell tartani, hogy ha olyan telefonra vágsz, ami biztosan nem ázik be, és biztosan nem is törik el a kijelzője, akkor bizony a hipermodern külsőről le kell mondani. Egyébként a tesztben szereplő modellek meglepően jól teljesítenek még ezen a téren is, a Cat S62 Próról például nem rí le, hogy az ütésállóság is fontos szempont volt tervezésekor.

A strapatelefonok közös stílusjegye, hogy a kijelzőt és a kameraszigetet perem veszi körül, a hátlap pedig textúrázott a jobb fogás biztosítása érdekében.

Érdemes egyébként összevetni a Nokia X20 és XR20 specifikációit plusz milliméterek és grammok tekintetében, hiszen ez a két telefon gyakorlatilag ugyanaz a modell; annyi különbséggel, hogy utóbbi a strapabíró verzió.

Teljesítmény

Nem csak a méret és a tömeg szokatlan egy strapatelefonnál, arra is fel kell készülni, hogy a gyártók sosem a csúcskategóriát célozzák meg - ez pedig azzal jár, hogy a rendszerchip teljesítménye elmarad attól, mint amit az aktuális iPhone-ok, Galaxyk tudnak. Persze ezzel együtt lehet élni, csak épp nem árt felkészülni rá, nehogy aztán később kellemetlen meglepetés érjen. A RAM-ot és a belső memóriát illetően nincs nagy lemaradás, a kamera viszont szintén egy olyan tényező, amelynek teljesítménye inkább az átlaghoz szokott közelíteni. A kijelző még a sarkalatos kérdés; egyrészt ha kültéri használatot feltételezünk, akkor a minél nagyobb fényerő a kívánatos. Általánosságban viszont a nagyobb védelmet nyújtó, vastagabb üveg miatt gyengébb minőséggel számolhatunk, főleg ami a betekintési szögeket illeti.

Extrák - FLIR, programozható gomb és egyéb apróságok

Ha egy gyártó nem csak arra koncentrál, hogy a telefon víz-, por- és ütésálló legyen, akkor érdekes és hasznos dolgok is születhetnek. A Cat például már az S60-as mobil kiadásakor is együttműködött a FLIR-rel, hogy a készülékbe hőkamerát tehessen. Ez a kamera az S62 Prónak is szerves része, és mind a mai napig egy olyan képesség, aminek nincs párja. Legalábbis ha beépített megoldást keresünk, hiszen maga a hőkamera természetesen megvásárolható külső kiegészítőként is, de az nem biztos, hogy mindig kéznél van, és a fel- valamint lecsatolásból adódóan a használata sem annyira kényelmes. A Nokia külön programozható SOS- és egy extra gombot helyezett el a mobilon, valamint egy rögzítési pontot, amivel a telefont könnyen lehet csuklópánthoz vagy akár övhöz rögzíteni - ez utóbbi a Motorola telefonján is megtalálható.

Verdikt

A mindössze háromtagú mezőnyben annak ellenére is viszonylag egyértelműek a helyezések, hogy ezúttal a teljesítményben és a kialakításban nem voltak nagy különbségek, a víz- és ütésálló tulajdonságok pedig teljesen azonosak minden készüléknél. Mindent összegezve a Nokia XR20 bizonyult a legjobbnak: a telefon ára kezdetben nagyon magas volt, de mára szerencsére megszelídült. 150 ezer forintért egy nagy kijelzővel rendelkező mobilt kapunk, amely szubjektív megítélésünk alapján a trióban a leginkább szemrevaló is egyben. A törésgarancia és a friss Android mellett az is plusz, hogy a Nokia három évig garantálja a frissítéseket.

A PC World ajánlatát a Motorla Defy érdemelte ki; relatív szerény hardverből is sikerült kihozni egy gyors rendszert, ráadásul a mobil sem olyan, amelyet dugdosni kellene, ha társaságba megyünk. A PC World Felszereltség díja a Cat S62 Prónak jár, amely az integrált FLIR hőkamerának köszönhetően a trióból egyértelműen az a típus, amelyet rengeteg munkahelyen el tudunk képzelni mint hasznos segítőtársat: nemcsak strapabíró, hanem olyan tudással is rendelkezik, amelynek nincs (kényelmes) alternatívája a piacon.

Alternatív megoldások

Nem csak a tesztben szereplő márkák termékei érhetők el Magyarországon, a kínai gyártók mobiljaira azonban ez esetben fokozottan igaz, hogy a megbízhatóság, valamint a teljesítmény tekintetében is óvatosnak kell lennünk. A telefonok többsége például a MediaTek Helio P chipre épül, amelyről hiába állítja a gyártója, hogy méltó vetélytársa a Snapdragon SoC-knek, a gyakorlatban ez nem szokott teljesülni. A chipek teljesítményével egyébként nem feltétlenül van gond, de a szoftvert általában nem sikerül megfelelően optimalizálni, és a fogyasztás is szokott kellemetlen meglepetéseket okozni. Emellett visszatérő probléma az is, hogy a termékekre nem, vagy csak lassan és/vagy ritkábban érkeznek meg a szoftverfrissítések.

Jellemzően a tavalyi év első felében kiadott telefonokra sem jött még ki az Android 11 frissítés - igaz, ugyanez elmondható a Cat S62-ről és a Motorola Defyról is. És persze örök kérdés az is, hogy egy strapatelefon mennyivel jobb annál, mintha vennénk egy erős tokot, valamint egy olyan kijelzővédőt, amely üvegből készült, tehát tényleg képes lehet megvédeni a készüléket a töréstől akkor, ha az véletlenül leesne. A tokos-kijelzővédős megoldás mellett szól, hogy minden mobilra elérhető, így csak és kizárólag egy dologban kell kompromisszumot kötni: a dizájnban. Illetve megfontolandó lehet még az is, hogy biztosítást kötünk a telefonra, ami nemcsak törés esetén véd anyagilag, hanem akkor is, ha ellopják vagy bármi más miatt válik működésképtelenné.

Ha tetszett a cikk, akkor vedd meg a 2021/11-es PC World magazint, ugyanis pakoltunk bele további hasznos és érdekes tartalmakat, ráadásul szoftverek és PC-s teljes játék járnak hozzá ajándékba. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.