Hirdetés

Moderátorok perelik a TikTokot a traumát okozó munkájuk miatt



|

Ez már nem az első eset a cég történetében, hogy a lelkileg megterhelő tartalomszűrési feladatok miatt indítanak pert egykori alkalmazottak.

Hirdetés

A világ egyik legjelentősebb közösségimédia-platformjaként egyre nagyobb a TikTok és az üzemeltető ByteDance befolyása, viszont a jelek szerint közel sem fordít a cég elég energiát arra, hogy a megterhelő munkát végző moderátorok megfelelő támogatásban részesüljenek. Tavaly decemberben Candie Frazier indított pert pszichológiai sérülésekre hivatkozva, ezúttal pedig két egykori moderátor szánta el magát hasonló lépésre.

Ashley Velez és Reece Young is harmadik félen keresztül, szerződéssel dolgozott a TikToknak, a keresetben kifejtik, hogy veszélyes tevékenységet végeztek, mivel a cég nem nyújtott számukra megfelelő mentális támogatást annak ellenére, hogy a munka ezt megkívánta volna.

Hirdetés

Az egykori moderátorok célja, hogy csoportos keresettel érjenek el eredményt, egyébként ugyanazokkal a jogászokkal működnek együtt, akik sikeresen pert nyertek a Facebook ellen 2018-ban egy hasonló ügyben. Az NPR beszámolói szerint a benyújtott keresetben említik, hogy 12 órás munkanapokon extrém és a nyugalom megzavarására alkalmas videókat ellenőriztek, gyakori volt a gyűlöletbeszéd, a szexuális zaklatás és különösen erőszakos tartalom is.

Frazier pereskedése megakadt a legutóbbi információk szerint, de Velez és Young bíznak benne, hogy sikerül több egykori és jelenlegi dolgozónak is összefognia a jobb munkahelyi körülmények biztosításának érdekében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.