Hirdetés

Most te is beleszólhatsz, hogy milyenek legyenek az új emojik



|

Az emojikért felelős konzorcium tárt karokkal várja az ötleteket az Unicode 16.0 szabványhoz.

Hirdetés

Az Unicode Konzorcium tavaly szeptemberben véglegesítette az Unicode 14.0-s szabványt, 37 új emojival bővítve az apró szimbólumok repertoárját, így már közel 2000 opcióból válogathatunk. A szervezet már javában dolgozik az idén érkező 15.0-s verzión, amely 20 új jelöltet tartogat, köztük a libával, a szamárral, a medúzával és a remegő arccal. Ezzel párhuzamosan a későbbre időzített Unicode 16.0 előkészítése is zajlik, amit a megszokott módon, a közönség ötletei alapján fognak kialakítani.

A javaslatokat 2022. július 31-ig várja az Emoji Albizottság (Emoji Subcommittee, ESC), nem árt azonban átfutni a kritériumokat, mielőtt bombázni kezdjük a döntnököket az ötleteinkkel. Az új emojinak többek között szó szerint és átvitt értelemben is értelmezhetőnek kell lennie (mint például a hírhedt padlizsánnak), önmagában és mondatba foglalva is meg kell állnia a helyét, és olyan tartalmat kell hordoznia, amit a meglévő kollekció egyik tagja sem tud kifejezni.

Hirdetés

A pályázóknak azt is ki kell fejteniük, hogy a javaslatuk miért képvisel "egyedülálló, vizuálisan is ikonikus entitást", ami relevanciával bír a globális közönség számára. Ha ezek után is úgy érzed, hogy lenne mit mondanod az ESC-nek, ide kattintva olvashatod az Unicode felhívását, az ötleted benyújtásához pedig itt találsz részletes (angol nyelvű) instrukciókat.

Ha minden a tervek szerint halad, a 2023-ban fogják véglegesíteni az Unicode 16.0 szabvány új emojijait, a különféle platformok kezelői pedig csak azt követően láthatnak neki a saját, átdolgozott verzióik megrajzolásához.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.