Hirdetés

Mostantól nemkívánatos alkalmazás a CCleaner a Microsoft szerint



|

Évekig tartó haragszomrád után most már nyíltan is kimondja a Microsoft, hogy rossz ötlet felengedni gépünkre a széles körben használt szoftvert.

Hirdetés

Nem sokkal azután, hogy 2017-ben új tulajdonoshoz (Avast) került a Piriform, valamint az általa fejlesztett CCleaner, hackerek sikeresen megfertőzték a regisztrációs adatbázis takarítására használt programot. Hamar kiderült az is, hogy nagyobb a baj, mint elsőre gondolták. Innentől fogva nem is lehetett jó szívvel ajánlani a telepítését, hiszen akkor is továbbküldi adatainkat, ha ezt megkíséreljük letiltani, és hiába kapcsoljuk ki a frissítést a beállításokban, magasról tesz arra, mit akarunk.

Hirdetés

Ez vezethetett oda, hogy a Windows 10 saját vírusvédelme, a Microsoft Defender a továbbiakban már nemkívánatos alkalmazásként azonosítja a CCleanert. Egyelőre nem ismertek a döntés hátterének pontos részletei, bizonyára többről lehet szó annál, hogy egyik napról a másikra elfogyott a redmondiiak türelme. A Microsoft mérnökei egyébként is óva intik a felhasználókat a hasonló programok bevetésétől, mert meggyőződésük, hogy miattuk instabillá válhat a rendszer, és végül nem marad más választás, mint a Windows újratelepítése. Arra pedig kevesen vágynak délutáni programként.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.