Hirdetés

Nehéz évekre készül a Mozilla, ezért leépítést hajt végre



|

Továbbra is leginkább a keresési megállapodásokból származó bevételektől függ a Mozilla.

Hirdetés

A Mozilla 70 dolgozóját küldte el, az elnök és az ügyvezető tájékoztatása szerint azért, mert a szervezet új, árbevételt hozó termékei nem igazán váltották be a korábbi reményeket. Azt egyelőre nem tudják, hogy a végleges szám is megáll-e 70-nél, lehet, hogy több embert küldenek majd el. 2018-ban nagyjából 1000 munkavállalója volt a Mozillának. 

Hirdetés

A leépített dolgozóknak nagyvonalú juttatási csomagot ígértek, illetve támogatást a folytatáshoz. Az innovációs alapot is meg akarták szüntetni, de ezt végül megtartják az új termékek fejlesztése érdekében, 43 millió dolláros kerettel. 

Utoljára 2017-ben hajtott végre komolyabb leépítést a Mozilla, a múlt hónapokban pedig új termékekkel igyekezett több pénzhez jutni, például VPN-szolgáltatással. A cég azt szerette volna elérni, hogy a jövőben kevésbé függjön a keresési megállapodásokból származó bevételektől, amelyek továbbra is alapvetően határozzák meg a működését. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.