Hirdetés

Nagy lépést tett a tudomány az Alzheimer-kór gyógyítása felé



|

Japán kutatóknak sikerült egy fontos mérföldkövet elérniük.

Hirdetés

Egészen elképesztő, hogy milyen tempóban fejlődik a technológia, ami kéz a kézben jár a tudománnyal. Gondoljunk csak bele: olyan hétköznapi kütyük is, mint az Apple Watch, segíthetnek a Parkinson-kór korai felismerésében, de az egyre népszerűbbé váló és rohamos tempóban fejlődő mesterséges intelligenciák olyan hasznos dolgokra is képesek lehetnek, mint a depresszió kiszűrése.

Nagy előrelépés történt az egyik legsúlyosabb agyi megbetegedés, az Alzheimer-kór esetében is, amely nem jelent gyógymódot, viszont megnyitotta az utat annak megtalálása felé. 

Hirdetés

A Science Alert írt arról, hogy a japán Juntendo Egyetem orvos kutatói kifejlesztettek egy kísérleti vakcinát, amelynek célja az Alzheimer-kór lassítása vagy megelőzése. Ezt egyelőre még csak génmódosított egereken tesztelték, de ígéretesnek tűnnek a korai eredmények: azoknál az egereknél, amiknél használták a vakcinát, kevesebb agyi gyulladás fordult elő, valamint jobban érzékelték a környezetüket és úgy viselkedtek, mint az egészséges példányok. 

"Ha a vakcina sikeresnek bizonyulna az emberek esetében, az nagy előrelépés lenne a betegség progressziójának késleltetése vagy akár megelőzése felé."

- mondta el az egyik vezető kutató, Chieh-Lun Hsiao. A bejelentésre nem sokkal azután került sor, hogy egy nagyszabású, embereken végzett vizsgálat megállapította, hogy egy új gyógyszer - amelyet hamarosan engedélyezhet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA) - hónapokkal lassíthatja a betegség előrehaladását. A potenciális új vakcina egy olyan fehérjét céloz meg (SAGP - az öregedéssel összefüggő glikoprotein), amely az öregedő sejtekben jelenik meg, amik már nem osztódnak tovább, de ahelyett, hogy a szervezet eltávolítaná őket, ott maradnak és gyulladást okoznak. 

A kísérlet egyes eredményei azt mutatják, hogy a mikroglia nevű speciális sejtek célzott kezelésével el lehetne távolítani a toxikus sejteket, és végső soron helyrehozni az Alzheimer-kórban elszenvedett viselkedési hiányosságokat, de mind a vakcina, mind ennek esetében hosszú út áll még a kutatók előtt, mielőtt egy ilyen kísérleti terápiát engedélyeznek az emberek esetében is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.