Hirdetés

Nagy meglepetéssel készül október 30-ra az Apple



|

New Yorkban tartja a következő rendezvényét az Apple: az új iPad Pro mellett a frissített MacBook Air és az új Mac mini is befuthat.

Hirdetés

Az új iPad Pro táblagépről hónapok óta hallunk pletykákat, illetve a MacBook Air utódjáról is. Hamarosan kiderül, hogy mi igaz a szó-beszédből. Az Apple kiküldte a médiának a meghívókat egy október 30-án, New Yorkban tartandó eseményre. 

Hirdetés

A várakozások szerint az Apple az új, közel keret nélküli iPad Pro táblagépet mutatja be, amibe már az erős, 7 nm-es A12 Bionic chip kerül. Az új táblagép 10,5 és 12,9 hüvelykes méretben is elérhető lehet, és állítólag nem hiányzik majd róla a Face ID sem. A tippek szerint a Ligtning csatlakozó helyett ezúttal már USB-C-t kapunk. 

Végre befuthat a MacBook Air utódja (valószínűleg más néven), ennek már éppen ideje. A Bloomberg még augusztusban mutatott rá, hogy az új modell Retina kijelzőt kapna. Egyes források szerint 13, mások alapján 12 hüvelykes lehet a képernyő. A processzorról és a GPU-ról nincs hír, de az Intel nemrég indította el a nyolcadik-generációs U és Y szériát. 

2014 óta most először frissülhet továbbá a Mac mini is. Állítólag az Intel Core U szériás processzoraira épít majd az apróság. Frissülhet állítólag a MacBook, a MacBook Pro és az iMac is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.