Hirdetés

Nagyot botlik idén az okostelefonos piac, csak egy gyártó bizakodhat



|

Módosította a 2022-es előrejelzését egy nagy elemzőcég, növekedés helyett már jelentős visszaesést jósolva az okostelefonok forgalmában.

Hirdetés

A koronavírus 2019 végi berobbanásával meg kellett barátkoznunk az állandósult ellátási gondok jelenségével is, gyakorlatilag azóta is alig akad olyan tech kütyü, amiből eleget tudnak gyártani, a jelenség pedig az összes iparágban érezteti a hatását, amely bármilyen mértékben is mikrochipekre támaszkodik.

A 2022-es évet illetően azonban már bizakodóbbak voltak az elemzések, az IDC például 1,6 százalékos növekedésre számított az okostelefonos piactól, ám a kínai lezárások és az orosz-ukrán háború nyomán kiújuló beszállítói nehézségek miatt módosítania kellett az optimista jóslatot.

Hirdetés

Az IDC legújabb előrejelzése így már negatív mérleggel, 3,5%-os visszaeséssel számol az idei évre, ami több mint 5%-kal gyengébb az eredeti predikcióban foglalt teljesítménynél. A nehézségeket az összes gyártó megérzi majd, az elemzőcég szerint még az Apple-t fogja a legkevésbé érinteni a csökkenés. Ennek oka, hogy a cupertinóiak szorosabb ellenőrzést gyakorolnak az ellátási láncuk felett, az iPhone-ok magas ára miatt pedig eleve tehetősebb, azaz válságállóbb vásárlói körre támaszkodhatnak.

A jó hír, hogy 2022 második felétől már az IDC is arra számít, hogy enyhül a félvezetők hiánya, melyet elsősorban nem is a 4G-s és 5G-s SoC-ok iránti magas kereslet, hanem a kiegészítő chipek, például a Wi-Fi és képernyőmodulok szűkös elérhetősége okoz. A helyzet év végére saccolt normalizálódásáról a sorait rendező beszállítói szektor és a csökkenő kereslet gondoskodhat, legalábbis ha hihetünk az elemzőcégnek.  

2023-tól így már ismét növekedést produkálhat az okostelefonos piac, az IDC előrejelzése alapján 5%-os mértékben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.