Hirdetés

Nagyszerű kamerával érkezhet a Nokia 9 PureView



|

A HMD Global azért csúsztatta el az 5 hátlapi kamerával rendelkező zászlóshajóját, hogy a kamerarendszert tökéletesítse.

Hirdetés

A HMD Global a Nokia 8.1 bemutatója alkalmából elárulta, hogy az elmúlt két évben 70 millió Nokia okostelefont adott el, illetve, hogy a közeljövőben a zászlóshajókra kezd majd el koncentrálni, miután a belépő- és középkategóriában megvetette a lábát. 

Hirdetés

A HMD Global német PR-csapatának vezetője, Britta Gerbracht emellett azt is elárulta, hogy 2019 elejére várhatunk is egy Nokia zászlóshajót. Az interjú során a Nokia 9 nevet többször is elejtette, és megerősítette a korábban pletykált késéseket. Szerinte a HMD Global a minőségre akar ezúttal koncentrálni, és mivel nem volt elégedett a hátlapi kamerarendszer teljesítményével, ezért elcsúsztatta a megjelenést. 

A HMD-nél tudják, hogy a Nokia 8 és a Nokia 8 Sirocco eladásai elég gyászosak, vagyis a zászlóshajók versenyébe a korábbi csúcsmodellek nem tudtak beleszólni. A Nokia 9 PureView újdonságai ezen változtatnak majd, 5 hátlapi kamerát elvégre senki sem kínál még. A HMD Global szerint azonban a legfontosabb Nokia zászlóshajók majd 2020-ban és 2021-ben jönnek. 

Azt sajnos nem árulták el, hogy mikor jön a Nokia 9 PureView, de a szivárgások szerint január végén vagy február elején számíthatunk rá. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.