Hirdetés

Nanotechnológia és mesterséges intelligencia buktathatja le a későbbi Alzheimer-kórt



|

Az új találmánnyal akár évtizedekkel előre jelezető a betegség kialakulása.

Hirdetés

Az Alzheimer's Disease International adatbázisa szerint 2020-ban már világszerte több mint 55 millió embert érintett a szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kór, 2030-ra pedig már 75 millióan fognak szenvedni miatta, elsősorban a fejlett országokban.

A tudomány mai állása alapján a betegségre sajnos nincs gyógymód, a degeneratív folyamat késleltetésére viszont vannak lehetőségek, valamint ígéretes fejlesztések is, mint például az az új japán vakcina, amely lelassíthatja az elbutulást. Most pedig Ausztráliában született meg egy találmány, amivel időben jelezhető az Alzheimer kialakulása.

Hirdetés

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) fizikusai egy nanotechnológián és mesterséges intelligencián alapuló vérteszttel álltak elő, amely akár 20 évvel az első tünetek kialakulása előtt képes lehet megmutatni a betegség kialakulásának kockázatát. A tudósok ehhez egy szilíciumchipet alkalmaznak, amely ún. "nanopórusok" (nanométeres átmérőjű lyukak) segítségével egyenként elemzi a vérmintákban található fehérjéket.

Ehhez csak kis mennyiségű vér szükséges, amit aztán egy néhány centiméteres tárolón egy nagyobb, kb. okostelefon méretű hordozható eszközbe helyeznek. Az elemzési folyamat feltárja a fehérjék azon tulajdonságait, amelyek a rettegett kórra utalhatnak.

"Ha az illető ilyen messze előre értesül a kockázatról, akkor rengeteg ideje marad arra, hogy elkezdjen pozitív életmódbeli változtatásokat tenni, és hogy olyan gyógyszeres stratégiákat alkalmazzon, amelyek segíthetnek lassítani a betegség előrehaladását."

- magyarázza a forradalmi eljárás jelentőségét Shankar Dutt, az ANU kutatója. A teszt további előnyei közé tartozik, hogy akár háziorvosok és kisebb klinikák által is elvégezhető az elemzés, az eredmény pedig szinte azonnal látható. A találmány mögött álló csapat reményei szerint a technológia már a következő 5 év során elérhetővé válhat.

A későbbiekben pedig további betegségek kezelésében is előrelépést hozhat a nanotechnológiás tesztelés, a projektben szintén részt vállaló Patrick Kluth professzor szerint ugyanis a megoldás akár a Parkinson-kór, vagy a sclerosis multiplex kimutatására is alkalmas lehet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.