Hirdetés

Napi büntetés: egy srác NFT-ként adná el a lelkét

|

Egyedi token mellett talán az NFT-knek szánt fricska is egyben az a digitális árucikk, amiben a lelkét árulja egy holland diák.

Hirdetés

Sokféle NFT-t láttunk már: az egyedileg megrajzolt, vagy részben algoritmusok által generált művészeti alkotások mellett játékbeli tárgyak és kortárs történelmi események is képezték már nem helyettesíhető tokenek alapjait. Egy holland diák maga is egy NFT-vel fejezte ki a technológiához, illetve a segítségével eladott árukhoz kötődő ambivalens viszonyát, és nem kisebb dolgot állít, mint hogy aki megvásárolja a megfelelő tokent, az cserébe megkapja Stijn van Schaik, művésznevén Stinus lelkét.

Hirdetés

Az aukcióra bocsátott lélek leírása viszonylag egyszerű, és a művész ebben is utal rá, hogy egy kísérletről van szó.

"Helló, kedves személy, épp egy lelket nézel. Egyelőre még az enyém. De ki tudja, mi történik, ha egyszer teljesen felkerül a blokkláncra. Mit jelent, ha decentralizálunk egy lelket? Derítsük ki!"

Az NFT-sített lelket már meg is szerezte az első vásárlója 0,11 etherért, (amit nagyjából 124 ezer forintra lehetne átváltani), a tokenhez pedig kapcsolódik egy szerződés is a lélek eladásáról. A Stinus által megfogalmazott megállapodás szerint ő maga ugyan nem hisz a halhatatlan lélekben, de az NFT tartalmát adó lelket mégis úgy kell értelmezni, mint "a spirituális, halhatatlan, anyagtalan esszenciája az énjének, ami anyagi lényétől függetlenül létezik", vagy legalábbis, ami ehhez a lehető legközelebb áll.

A lélek megvásárlásához szükséges fizetés lebonyolítása mellett a kontraktus azt is részletezi, hogy a vásárló mit tehet a lélekkel, így például "bármilyen okból átültetheti bármilyen személybe vagy entitásba", vagy éppen "feláldozhatja vagy felajánlhatja a lelket egészében, vagy részében bármilyen istenségnek, vagy spirituális entitásnak". A szóban forgó NFT annyiban ugyan hasonlít a többi tokenhez, hogy a hozzá kapcsolódó képet tetszőleges alkalommal sokszorosíthatjuk bármilyen következmény nélkül, annyiban viszont egyedi, hogy Stinus lelkére hiába kattintunk a jobb egérgombbal, hogy lementsük egy másolatát.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.