Hirdetés

Napokon belül megtudjuk, hogyan teszik érdekesebbé mindennapjainkat az LG átlátszó kijelzői



|

A cég a CES-en tervez előrukkolni az új vívmánnyal, mely nem csak lakossági felhasználásban, de akár még a tömegközlekedésben is megjelenhet.

Hirdetés

Az újonnan megjelenő televíziók felbontása lassan olyan magas, hogy a további javulást lényegében szabad szemmel észre sem vehetjük, így viszont a készülékgyártók újabb irányokkal kénytelenek kísérletezni, ha hangzatos marketingszövegeket szeretnének a tévék dobozaira írni. Bár az átlátszó kijelző elsőre furcsának hathat, előfordulhat, hogy nagyobb haszna lesz, mint hogy a gyártók PR-részlegeinek könnyű megélhetést biztosít

Az LG szerint a lakossági piacra úgy tervezik bevezetni az átlátszó kijelzőt, hogy az egy beépített keretben foglal majd helyet, melyet a hálószobánkba, az ágy végébe helyezhetünk. A keret képes lesz gombnyomásra kiemelkedni, így spórolva helyet a tulajdonosoknak. Ez az eszköz egy 55 hüvelykes OLED kijelzővel rendelkezik majd, és természetesen beépített hangszórókkal is fel lesz szerelve.

Hirdetés

Hasonló konfigurációk már léteznek most is, és nem kifejezetten a hálószoba az a hely, ahol megmutatkozik az átlátszó kijelzők előnye. Sokkal izgalmasabb, hogy a gyártó két egyéb felhasználási módot is belengetett.

Az átlátszóság legfőképpen nyilvános helyeken lehet hasznos, így például egy étteremben, ahol a vendégek átböngészhetik az étlapot a televízión, és kiválaszthatják, mit ennének, eközben azonban egymást és az éttermet magát is láthatnák.

Van egy olyan elképzelés is, hogy a metrón az ablakokat ilyen kijelzőkre cserélik, így azokon megjelenik a városi tömegközlekedés térképe és egyéb hasznos információk, mégis kilátunk a járműből.

Nem az LG lesz az első, aki átlátszó képernyővel jelentkezik, hiszen a Panasonic is bemutatott már egy hasonló eszközt. A gond az, hogy az ilyen készülékeken meglehetősen rossz a kontraszt és a színmélység. A gyártó bejelentése szerint a január 11-14. között megrendezésre kerülő digitális CES-en mutatnak majd többet az átlátszó képernyőből, ekkor kiderül, hogy az LG képes volt-e változtatni a képminőségen is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.