Hirdetés

Napokon belül új készülékeket jelent be a Honor



|

Ezúttal az olcsóbb mobilokra koncentrálhat a kínai gyártó.

Hirdetés

Az egykor a Huawei megfizethető almárkájaként indult, de ma már külön utakon járó Honor nemrég mutatta be a legújabb zászlóshajóit, a Honor Magic4 és a Magic4 Pro okostelefonokat, melyek a Qualcomm legújabb csúcsprocesszorával és egyéb jóságokkal csábítják a kevésbé árérzékeny vásárlókat.

A gyártó azonban még nem fogyott ki az újdonságokból, nemrég ugyanis kiküldött egy meghívót, ami arról árulkodik, hogy március 29-én további termékek leleplezésére számíthatunk.

Hirdetés

A "Ready to Go Beyond" című esemény kedvcsinálója csak annyit ír, hogy március 29-én, 20 óra 30 perckor kezdődik a (feltehetően online) műsor, ám az nem derül ki, hogy melyik időzónára vonatkozik az időpont. Mivel a márka legerősebb mobiljait már megismerhettük, a kihajtható Magic V pedig szintén friss tétel, valószínűsíthető, hogy az esemény az olcsóbb ajánlatok, vagyis a belépő szintű és/vagy a középkategóriás modellek körül forog majd.

A várakozások szerint a Honor X-szériáról lehet szó, amely három tagból, az X7-ből, az X8-ból és az X9 5G-ből állhat. A trió középső tagja, az X8 nemrég mutatkozott be közel-keleti régióban. A mobil Snapdragon 690 SoC-t, 6,7 hüvelykes FHD+ LCD-kijelzőt és 6GB memóriát kapott, 64+5+2+2 megapixeles hátoldali kamerával.

A többiekről viszont nincsenek információink, így érdemes lesz figyelemmel kísérni a Honor bejelentését. Egyes források azt sem zárják ki, hogy a mobilokon kívül új kiegészítőket is kapunk a nemrég leleplezett Honor Watch GS3 okosóra és a Honor Earbuds 3 Pro vezeték nélküli füles mellé.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.